Versenyzünk, tehát vagyunk!

Nem vagyok könnyű helyzetben, ha arra gondolok, miként szedem egy csokorba a tapasztalatokat, és miként fogalmazzam meg úgy, hogy a kedves olvasót is lekösse. Mikor februárban az első versenyre megérkeztem a Moby Dick horgásztóra, kézzel fogható volt a horgászok részéről az izgalom és a vágy, hogy mihamarabb „összecsaphassanak”, mivel egy hosszú, kemény tél állt a hátunk mögött. Mindenki örült a másiknak, és mindenkinek van ilyenkor ideje egy kis ugratásra, ami a másik „ügyetlenségét” illeti. Természetesen itt tudni kell a sorok között olvasni, és nem szabad egy pillanatig sem komolyan venni a heccelést. Azt hiszem ez mezőnytől, és helyszíntől teljesen független, és bármerre járnék, mindenhol ezt tapasztalnám. A nyitányon sikerült kapásból, egy összetett harmadik helyet elérnem, ami máris hatalmas löketet adott az év további részére, és megértette velem, hogy akár lehet itt keresni valóm.

Eddig a pillanatig nem volt különösebb tervem a versenyre járással, de ekkor megcsapott a „versenyzés szele” és elhatároztam, hogy célul tűzöm ki azt, hogy az év végére az első tíz hely valamelyikén végezzek az éves összesítésben. A feladat koránt sem egyszerű, mivel köztudott, hogy a Halat.hu-nál ismert, neves horgászok sokasága, tovább tapasztalataim szerint kevésbé ismert de annál profibb versenyzők látogatják a versenyeket, akiknek a keze bármikor el tud sülni egy győzelemre.

Ez persze nálam hozzá tartozik a teljességhez, mivel az én olvasatomban verseny, és verseny között nagy különbségek vannak. Noha a végcél ugyan az, nem tartom mindegynek, hogy kikkel, és mekkora mezőnyben, illetve szektorban csapok össze. Nem mindegy, hogy minden ellenfelem minden szokását, kívülről fújom, vagy bármikor mellém ülhet valaki, akiről semmit nem tudok, és hoppá, csak úgy húzza előlem a halakat. Magam is beleestem abba a hibába, hogy első pillantásra nem vettem komolyan egy-két ellenfelet, aztán nem győztem jobbra, balra pillantgatni, hogy mi az amivel, és ahogyan ilyen ütemben fogja a halakat. Ekkor értettem meg, hogy nem szabad első látásra ítélni, és komolyan kell venni minden ellenfelet. Véleményem szerint egy verseny rangját, nem a hangzatos plakátok, hanem a résztvevők száma és személye határozza meg.

Teltek múltak a futamok, és a szekrényemen is egyre jobban fogytak a helyek, amiket a kupáknak szántam. Egyre nagyobb lett körülöttem a nyomás, hogy ha már idáig eljutottam, nem adhatom alább, és akár valami maradandót is alkothatok év végére. Mire beköszöntött a korai nyár, esélyem nyílt a teljes sorozat megnyerésére. Sajnos ekkorra már akadtak problémák a versenyek lebonyolítása körül olyan tekintetben, hogy többen elmaradoztak, vélt vagy valós dolgok miatt, aminek a részletezésébe nem szeretnék belevágni. A tény az, hogy sajnos a mezőnyünk megfogyatkozott de hála Istennek továbbra is össze tudtam csapni olyan horgászokkal, akik komoly versenyzői múlttal rendelkeznek, és hű képet kaphattam a saját fejlődésemmel kapcsolatban. A „Methodozás Mesterei” sorozatban is a dominálók egyike lehettem, és komolyan számoltak velem minden fordulóban, s noha nem sikerült végül diadalmaskodnom, úgy érzem, hogy a dobogóért járó kupák a megfelelő személyekhez kerültek, megérdemelten vihették haza.

Mire a nyári Préris futamok lezajlottak, és visszatértünk újra a Moby-ra, hogy az őszi és a téli részek ott legyenek lebonyolítva, már többen sportot űztek abból, hogy mindenféle értesítés nélkül, egyszerűen nem jelennek meg a versenyek helyszínén, nem törődve azzal, hogy a szervezőknek nem kis fejfájást okoznak, mind anyagilag, mind a pálya pillanatok alatti átszervezését nézve. Nekem viszont nagyon szimpatikus volt András és Laci részéről, hogy méltósággal viselték ezeken a napokon az eseményeket, és egy két cinikus poén megejtésén kívül nem éreztették a mezőnnyel, hogy éppen nem a legjobb kedvükben vannak. Biztos vagyok benne, hogy nem egyszerű megbirkózni ezekkel a problémákkal, amikor egyre többen szerveznek versenyeket, és a versenyzőknek is egyre nagyobb igényeik vannak, amik a lebonyolítást és a díjazást illetik. Természetesen senki feje felett nem akarok pálcát törni, mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mi az amiért „ringbe száll”. A magam részéről a sport élmény, és az adrenalin löket, de én amúgy is csodabogárnak számítok az idealista hozzáállásommal. Engem nem érdekel a kupám formája, sem hogy hány emeletes, a lényeg csupán az, hogy milyen helyezés van ráírva, mert végső soron az maga az eredmény, a többi már csak körítés.

Ekkorra már csupán négyen maradtunk esélyesek a végső győzelemre, és olyan szoros volt az élmezőny, hogy egy pillanat alatt le is maradhatott volna bármelyikünk a dobogóról. Az utolsó decemberi versenyre úgy érkeztem meg, hogy vezettem a „tabellát”. Mondanom sem kell, hogy mit éreztem. Hogyan jutottam el idáig? Mit tehetek még, hogy ez így is maradjon?  Ekkor rájöttem, hogy csupán egyet tehetek. Ahogy eddig úgy ezután is, és a sorsra bízom a többit. Nem kívántam egy ellenfelemnek sem rossz pecát, hanem minden hideg vízi tudásom bevetettem, és megpróbáltam a szektoromból a maximumot kihozni. Ez sikerült is egy második hely formájában, és ekkor már csak a matematika döntött.

Nem én nyertem, legalábbis ekkor úgy éreztem, hogy elvesztettem az első helyet, de mára már inkább úgy gondolom, hogy megnyertem a harmadikat. Az ellenfeleim, mindegyike megérdemelte volna a győzelmet, és a sors volt csupán olyan kegyes, hogy vezethettem a bajnokságot, ami arra kellett, hogy még keményebb versenyzésre ösztönözzön. Viszont a pillanatnyi állásoktól függetlenül, úgy érzem számomra a harmadik hely volt a reális, és higgyék el ezt nem álszerénységből mondom. Talán jobb is, hogy nem sikerült a második verseny évemben bajnokságot nyerni, mert ez további küzdelemre sarkall, és újabb célok kitűzését teszi lehetővé.

Végezetül megköszönöm a Halat.hu-nak az egész éves szervezést, lebonyolítást! Én a továbbiakban is ezt a mezőnyt erősítem, vagy gyengítem, ezt majd az idő és az érdeklődők eldöntik. Remélem, hogy az elkövetkezendő években is lesz kivel összemérni a tudásunkat, és tovább népszerűsíthetjük a sporthorgászatot, mert a kupák, az adrenalin és egyéb dolgok mellett ez a végcél.

Írás és képek: Pechnyó Gergely