Szemle

Valentin nap hétvégéje ideálisnak bizonyult, nem csak az idő volt tökéletes, de ilyenkor illendő szerelmeinkkel tölteni egy kis időt! És bár nem ez a kedvenc ünnepem, de ünnepeket szerető emberként nem volt kifogásom a szombati hagyományosabb randevú után, ezzel a második meghitt találkozóval sem.

A csónak ilyenkor még a parton vár. Az orrát megkerülve ha lenézek, látszik rajta az ezernyi hullám türelmes, de ellentmondást nem tűrő munkája. A víz általában ilyenkor mindig alacsony és tiszta, most talán még tisztább mint szokott. Évek óta megfigyelhető a javulás és ez komoly öröm. A víz fenekén tenger sok kagyló és a már lakóiktól megvált kagylóhéjak fehérlenek. Soha nem szabad róluk itt elfelejtkezni, sem a szerelés összeállításánál, sem pedig a horgászhely kiválasztásánál.

Az elmúlt években új szempont is csatlakozott a körülnézési listához sajnálatosan, és ismét egy öröm, idén semmit nem loptak el! Az elmúlt években ez ritkaság volt. Inkább olyan dolgok tűnnek el amik az eltulajdonítónak sokkal kevesebb hasznot hoznak, mint amennyi kárt nekünk okoznak. Ez is csak egy újabb bizonyíték az evolúció elmélete ellen, hisz egy ilyen pazarló faj sem maradt fenn rajtunk kívül. Átfut az agyamon, vajon mit kezdhetett a tavalyi tolvaj a több éves kerti csappal? Egy pohár sör árát se éri vasként. De mindegy is, most minden megvan.

Nézegetjük a vizet, semmi mozgás, élettelennek tűnik. Ez a sekély szakasz ilyenkor olyan mint a sivatag, csak itt inkább a szélsőségesen hideg víz az ok, nem pedig a forró homok. Na de sebaj, lesz itt minden csak pár hónap vagy inkább hét!

A szívet melengető szemle után egy kis családi séta a következő program, mert a házban még hideg van és a kertben is kevesebb a lehetőség a gyerekeknek mint nyáron. Nézzünk körül és tudjuk meg mik a hírek. Találkozunk pár szomszéddal és úgy tűnik egy szokásos tél végén vagyunk. Elsétálunk a hajóállomásig. 

Gyerek koromban ide még Pestről járt vízibusz, mostanában nemigen láttam itt hajót, de a betonkikötő teljesen jól tartja magát és ugyanúgy várja vendégeit, mint amikor naponta érkezett ide hajó. Pár éve, itt a kis út végén egy szobrot állítottak. Számunkra kedves kis szobor, egy horgászt ábrázol aki egy padon ücsörög. Kerekedő hasán az inge egy gombbal van rögzítve, pont mint nagyapám kockás barna horgászinge annak idején.

De most a arca szomorúbbnak tűnik mint tavaly. Az nem lehet a bronz vonások nem igen változnak. Közelebb megyek "üdvözölni" a régi ismerőst. Már messziről látszik a kő pad támlája és ülőkéje le van törve, így már nem ülhetek le az öreg mellé mint tavaly. Már látom is miért szomorkodik: a horgászbotja eltörve és nagyobb rész eltűnve, még a két zsákmányul ejtett bronz hal pár darabja is hiányzik. 

Vajon miért? És mikor? És kik? Pénzért? És ekkor eszembe jut az evolúció és a csapom előző évi esete...