Sufni tuning I. rész

Sajnos mire az ember beszerzi az „alapfelszerelést”, addig komoly összegeket hagy ott a boltokban. A legrosszabb pedig az, hogy a sok cucc, és temérdek drága csali sem kulcs a biztos sikerhez. Ebben a most induló cikksorozatban szeretnék nektek megmutatni olyan eszközöket, amiket magatoknak is el tudtok készíteni otthon, anélkül, hogy a családi kasszát kiürítenétek. Azt előre leszögezném, hogy (sajnos) sem profi barkács mester, sem tanult cikkíró, sem profi horgász nem vagyok, így a „dizájn” valószínűleg nem lesz tökéletes, de azt hiszem, nem ez a lényege a dolognak. A lényeg sokkal inkább az, hogy aki vevő rá, az találjon valamiféle kiindulási alapot, aztán leüljön, újra gondolja, átalakítsa, fúrjon-faragjon, és érezze meg azt, hogy mindez mennyire jó érzés, főleg akkor, ha működik is. Remélem lesznek majd olyanok, akiket annyi örömmel tölt majd el a „sufni-munka”, mint engem szokott. Szóval ollót, fűrészt, ragasztót elő, és indulhat a Sufni Tuning!

Az első pár részben szeretném nektek megmutatni azokat a cuccokat, amiket a feederes horgászathoz használhattok. Először a hosszúelőkés módszer, majd a method feeder kerül górcső alá.

Sokszor szoktam csak úgy sétálgatni a tóparton, ha nincs időm horgászni. Ilyenkor jó alkalom kínálkozik, arra, hogy megfigyeljem, a többi horgász mivel és hogyan horgászik. Nem kellett túl sok séta ahhoz, hogy észrevegyem, a legtöbben a „method” technika valamelyik fajtáját (bordás kosaras, vagy lapos kosaras) űzik. Azonban sok embert látok horgászni a gubancgátlós-oldalkosaras cuccal is. Bevallom őszintén nekem is ez az irány áll közelebb a szívemhez, azonban az első próbálkozásaim alkalmával máris kiderült a két legnagyobb nehézsége: a sok gubanc, és a gyenge minőségű gubancgátlók gyakori szétesése (főleg a ragasztatlan gyönggyel készülők hajlamosak erre a hibára). A megoldásra tavaly találtam, amikor is volt szerencsém Erdei Attila mester horgászatát figyelni Pilisvörösváron. Láttam, hogy ő egy rövidebb gubancgátlót használ, méghozzá elég gubancmentesen. Ezután kezdtem el gondolkodni azon, vajon hogyan tudnék én is hasonlót csinálni. Láttam is egy régebbi Damil és Csomó részt, amit jó kiindulási alapnak találtam. Egy kicsit csűrtem-csavartam, és elkészült a saját megoldásom is, amit az elmúlt szezonban sokat használtam, és miután belejöttem, egészen eredményes módszer lett. Azt azért fontos már az elején elmondani, hogy kell egy kis idő, mire az ember keze rááll, de azt az egy-két pecát megéri rászánni, azt biztosan merem állítani. És akkor lássuk, hogyan is készül ez a hasznos kis segédeszköz:

1.)    Első lépésként keressünk egy megfelelő alapanyagot. Én személy szerint fülpiszkálóból készítem, de alkalmasak lehetnek a bordás kosár „megcsonkításából” származó csövecskék is

2.)    Szedjük le a pamacsokat a fülpiszkáló végéről. (Egy kis áztatás sokat segíthet)

 3.)    Ezután helyezzünk forgókapcsot a csőre, és fixáljuk (fogóval). Én az olcsóbb fajtákat szeretem, mert ezeket a menet szorosabbra húzásával könnyen tudom rögzíteni. A 8-as méret az, amit a legkönnyebben lehet a fülpiszkálóra 

4.)    Ha eddig minden megvan, akkor kicsit visszavágom a széleket, hogy a rücskös részből csak kicsi maradjon, majd egy öngyújtóval megmelegítve, a végek felpödrődnek (így pedig biztosan nem bántják a zsinórt, és a csomókat).

5.)    Ezt követően egy kis Palmatexet nyomok egy darab papírra, és várok kb 1-2 percet, hogy a folyékony állagból zséléssé váljon, és így könnyen oda tudjam kenni a forgó fejére. Egyébként már a forgó menetének meghúzásával is kb. megfelelően rögzül a csövön, de azért biztos, ami biztos mindig ragasztom is.

6.)    Egy színtelen köröm lakkal 2-3 rétegben fedem a ragasztót, hogy a víz biztosan ne oldja ki a használat közben.

7.)    És így fest a végtermék. Nem biztos, hogy szépségdíjas, de hatékony, és ami még jobb, rendkívül olcsó. :D

8.)    Ahogy az talán a képen is látszódik, szépen eltartja a horogelőkét rögzítő forgót, és ezzel az előkét is, így segítve, hogy gubanc mentesen tudjunk dobálni. (Mindig a hosszabb végét kell a horog felé szerelni.)

 A dobásoknál én arra jöttem rá, hogy mindig le kell fékezni a zsinórt a becsapódás előtt, hogy az előke szépen kiterüljön (ezt ugye megtehetjük a klipsz használatával, vagy a kezünkkel is). Magának a dobásnak egy egyenletesen gyorsuló dobásnak kell lennie, és sosem szabad kapkodni, mert a környezetünket már a bedobás előtt könnyen megakaszthatjuk.

 Remélem minél többeknek segítettem ezzel a könnyen elkészíthető (kb. fél óra alatt egy szezonra való mennyiség könnyen elkészíthető), és olcsó módszerrel. Kívánom, hogy sokan érezzétek milyen nagyszerű érzés saját készítésű cuccal halat fogni.

 És csak hogy fokozzam a harci kedvet, a következő szösszenetben megmutatom, hogy hogyan is kerül a csonti a tojásba. :D

Görbüljön!

Üdvözlettel: Zelenai Ferenc