Barion Pixel

RDHSZ Iskolák közötti horgászverseny

A Duna-parti általános iskolák közötti horgászverseny, ahogy a dömsödi iskolások látták:


Mint az elmúlt években már hagyománnyá vált, idén ismét megrendezésre került a Ráckevei Soroksári Duna-ági Horgász Szövetség által életre hívott Duna-parti Általános Iskolák közötti horgászverseny Ráckevén. Idén ez a jeles nap május 21-ére esett. Iskolánk egy alsó tagozatos és két felső tagozatos csapatot indított. A 3 órás verseny alatt volt ború-derű, napsütés és szél is. Ez a verseny még nem csak a kőkemény eredményhajszolásról szól, itt minden induló gyermek kap a verseny féltávja körül enni-inni, és a végén helyezéstől függetlenül ajándékot is, ami ezen a napon mindnekinek egy-egy spiccbot volt. A dobogós helyeken végzett csapatok természetesen kupát is nyernek, sőt a legjobb iskola minden évben hazaviheti a vándorkupát is. Az idei évben már sokadik alkalommal a dömsödi Széchenyi István Általános Iskola ismét elhozta a Vándorkupát! A szinte folymatos jó eredmény azonban nem a véletlen műve, hiszen minden évben a Dömsödi Horgász Egyesület ifjúsági és versenyfelelősei, valamint a csemeték horgászni szerető szülei már előre próbálják felkészíteni a csapatot, többnyire sikerrel, a helyi DOVIT cég támogatását is élvezve.

Az alsó tagozatos csapat az első helyen végzett, a csapat tagjai: Kakuk Rudolf, Kudar Zalán, Slezák Péter.

A felső tagozatos csapat az ötödik és a második helyen végzett, tagjai:

A. csapat: Horváth Máté, Nagy-Molnár Martin, Rakszegi Dominik

B. csapat: Farkas Levente, Imre Péter, Mózes Barnabás.

A verseny legnagyobb hal díját is elhoztuk, az 520g-os halat Kakuk Rudolf fogta. A gyerekek ügyesek és kitartóak voltak, gratulálunk nekik! Köszönjük a DOVIT támogatását, ifj Saller Andrásnak, Kakuk Rudolfnak és Katona Bálintnak a felkészítést és szülők, barátok biztatását és támogatását! Jövőre ismét ott leszünk!

halat.hu

Képek: Kakuk Rudolf

 

 

 

halat.hu    2017/05/30
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz