PT 2014, Moby Tusa beszámoló
Már nagyon vártuk április 5-ét, hogy a Moby Dick L-es, vagy közismert nevén a Nevelő taván végre kezdetét vegye az idei első forduló a Pecatusa sorozatból.
A nevelő tavi versenyeket a várhatóan nagy halbőség miatt mindig igen nagy érdeklődés övezi, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a kiírástól számított 24 órán belül elkelt 80 hely, majd kisebb változásokkal kialakult a 84 fős társaság, kiket 7 szektorba osztottunk. 84 fő és a hozzájuk tartozó kb. 80 autó egy tó parkolójában tömegnek számít, ezért egy gyors és hatékony sorsolás után minden versenyző autóval állhatott a kihúzott helyéhez, és másfél óra felkészülési idő elteltével dudaszóra végre tényleg indulhatott a peca. Az időjárás is a kegyeibe fogadott bennünket, semmi nem hátráltatta a horgászatot.
Behajtani szabad!
Szép lassan belaktuk a teljes partszakaszt
A rakós botos horgászat egyik legnagyobb ellensége a keresztbe fújó erős szél, ám ezúttal mivel ettől nem kellett tartani, sokan rakó távra próbálták kicsalni a halakat, míg mások inkább a feeder-picker technikákat részesítették előnyben. Az elején még nehéz volt megmondani hogy melyik módszer lesz aznap hatékonyabb, de a végére kiderült, hogy aki jó helyen és jó módszerrel feederezett, az általában többet fogott ezúttal. Verseny közben nehéz pontosan megmondani hogy ki hogyan áll a szektorában, azonban a mérlegelésnél minden pontosan kiderült.
Juhász Janit ezúttal a visszaengedett aranyhal sem segítette szektorgyőzelemhez
Danyis Jani legnagyobb hala
A pakolás és a mérlegelési papírok összesítése és kielemzése után vette kezdetét a díjkoisztó: minden szektor 2. és 3. helyezettje érmet kapott, míg a szektorgyőztesek kupákat, természetesen a fogott súly alapján rangsorolva. A versenyt több mint 64 kg összfogással Bálint János nyerte. Díjaztuk a legnagyobb halat is, ami ezúttal egy 7,32 kg-s ponty volt, amit Danyis János fogott. A Maros Mix jóvoltából minden díjazott etetőanyagokat is kapott.
Köszönjük a Maros Mix és a Halat.hu támogatását!
Köszönjük hogy itt voltatok!
Részletes eredmények ülési sorrendben:
A szektor | 1 | Bálint Jani | 64,19 |
| 2 | Sipos Józsi | 35,57 |
| 3 | Doktorits András | 28.04 |
| 4 | Taki | 24,11 |
| 5 | Gabó | 32.22 |
| 6 | Gecse Béla | 23.64 |
| 7 | Tokodi Gabesz | 37,15 |
| 8 | Zentai Zoltán | 17,81 |
| 9 | Szigeti Barna | 7,76 |
| 10 | Aknai József | 17,58 |
| 11 | Jankovich Krisztián | 27,66 |
| 12 | Geri | 45,7 |
B szektor | 13 | Angyal Zoli | 23,37 |
| 14 | Szekeres Tibi | 42,45 |
| 15 | KZS | 29,85 |
| 16 | Bakó Peti | 37,93 |
| 17 | Holló Bence | 14,04 |
| 18 | Holló Mihály | 39,36 |
| 19 | Tihany Feri | 29,91 |
| 20 | Töki | 23,76 |
| 21 | Kucsera Sebi | 57,27 |
| 22 | Poti | 12,91 |
| 23 | Adamek Ádám | 59,03 |
| 24 | Ulrich György | 28,73 |
C szektor | 25 | Machál Károly | 21,53 |
| 26 | Machál Krisztián | 21,05 |
| 27 | Szabó Tibor | 10,03 |
| 28 | König Krisztián | 11,31 |
| 29 | ifj. Szabó Tibor | 28,71 |
| 30 | Alonso | 22,8 |
| 31 | Joe | 18,26 |
| 32 | Hofiferi | 35,55 |
| 33 | Spuli | 14,72 |
| 34 | Kenyeres Laci | 44,58 |
| 35 | Gombási Zoli | 7,2 |
| 36 | Tapasztó Csaba | 22,93 |
D szektor | 37 | Ria | 19,72 |
| 38 | Holi | 33,87 |
| 39 | Szász Máté | 23,58 |
| 40 | Szili Miklós | 11,96 |
| 41 | Boylee | 12,68 |
| 42 | Henry | 16,66 |
| 43 | Gombás Gábor | 32,62 |
| 44 | Nyáry Laci | 22,56 |
| 45 | Debrődi Attila | 43,14 |
| 46 | Kövesdi Ervin | 19,44 |
| 47 | Pisty | 17,52 |
| 48 | K.Rudi | 8,86 |
E szektor | 49 | Radnai István | 7,58 |
| 50 | Balogh Iani | 17,74 |
| 51 | Kovács Csaba | 53,2 |
| 52 | Kredenc | 42,49 |
| 53 | Duba | 40,5 |
| 54 | Mráz Geri | 45,66 |
| 55 | Nagy József | 26,36 |
| 56 | Kerestely Albert | 39,18 |
| 57 | Fabók Sanyi | 47,84 |
| 58 | Adamik Csaba | 27,32 |
| 59 | Takács Zsolt | 24,96 |
| 60 | Gyulai Feri | 19,3 |
F szektor | 61 | Balogh Laci | 25,58 |
| 62 | Danyis Jani | 29,02 |
| 63 | Bakó Józsi | 14,38 |
| 64 | Marossy Laci | 32,3 |
| 65 | Pót Feri | 23,03 |
| 66 | Tippai Zsolti | 20,74 |
| 67 | Szigeti Gyula | 19,76 |
| 68 | Kipi | 50,56 |
| 69 | Feczkó Zoli | 18,46 |
| 70 | Angyal Tibi | 19,56 |
| 71 | Varga Gergő | 27,26 |
| 72 | Sipos Zsolt | 9,12 |
G szektor | 73 | Gyurma | 44,88 |
| 74 | Oláh István | 19,8 |
| 75 | Kiss Zoli | 20,94 |
| 76 | kis Geri | 25,16 |
| 77 | Karsai András | 33,06 |
| 78 | Kovács Laci | 32,32 |
| 79 | Domján Zoli | 27,04 |
| 80 | Németh Dani | 21,56 |
| 81 | Janiné | 9,18 |
| 82 | Juhász Jani | 42,9 |
| 83 | Williem | 27,72 |
| 84 | Kiss Feri | 61,04 |
Díjazottak:
A3 Tokodi Gabesz | 37,15 |
A2 Geri | 45,7 |
B3 Szekeres Tibi | 42,45 |
B2 Kucsera Sebi | 57,27 |
C3 ifj. Szabó Tibor | 28,71 |
C2 Hofiferi | 35,55 |
D3 Gombás Gabi | 32,62 |
D2 Holi | 33,87 |
E3 Mráz Geri | 45,66 |
E2 Fabók Sanyi | 47,87 |
F3 Danyis Jani | 29,02 |
F2 Marossy Laci | 32,3 |
G3 Juhász Jani | 42,9 |
G2 Gyurma | 44,88 |
|
|
VII. Debrődi Attila | 43,14 (D1) |
VI. Kenyeres Laci | 44,58 (C1) |
V. Kipi | 50,56 (F1) |
IV. Kovács Csaba | 53,2 (E1) |
III. Adamek Ádám | 59,03 (B1) |
II. Kiss Feri | 61,04 (G1) |
I. Bálint Jani | 64,19 (A1) |
Legnagyobb hal: Danyis Jani 7,32 (ponty)
Mázli díj: Bakó Peti
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra
Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.Vége a préri kupa selejtezőknek
Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.- Online rendelés
Rendelés feldolgozás: 8-16 - Ingyenes szállítás
14 999 Ft feletti vásárlásnál - Biztonságos vásárlás
rendelési információk biztonságban vannak