Préri, ahogy én csinálom

Utoljára tavaly egy horgász versenyen voltam itt, mikor sikerült nagyon jó eredménnyel végeznem, mivel megnyertem a VIP. Kupa „VIP” szektorát, amivel elméleti összetett második helyezést értem el. Azért csak elméleti, mert a „VIP” szektor eredménye nem számított bele a 40 fős mezőny eredményébe, egyfajta kis külön verseny volt a versenyben. Hangsúlyozom, hogy ez az írás nem versenyzői szemszögből készül, mégis a versenyzésből átemelt elemektől reméltem aznap is a sikert.

Reggel nyolc óra után érkeztem meg, a nap már erősen sütött, és minden adott volt az időjárás szempontjából egy tartalmas horgászatra. Frontok nem zavarták a halak viselkedését. A portán azt az infót kaptam, hogy a tó közepe nagyon megy, és a partra kiérvén is azt tapasztaltam, hogy ott a legnagyobb a csoportosulás. Véleményem szerint sokan itt hibáznak, hogy amint a tóparton kisebb tömörülést látnak, ahhoz a legközelebb szeretnének leülni, mert „biztosan az a tuti”. Pedig a versenyeken is a szektorok szélei a jó helyek, így direkt a tó elejében maradtam, távol a spombok, és távdobó etetőkosarak zajától.

A helyválasztás egy olyan szempont, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nagyon sok áll vagy bukik a kérdésen. Szerintem az, hogy egy tónak vannak „jobb” és „rosszabb” helyei csak szubjektív. Mert mit tartunk mi jónak? Egy fa alatti beállót, vagy egy nagyobb szélfogó előtti helyet és még sorolhatnám. Viszont ami a mi szemünknek, vagy partmenti komfort érzetünknek jót tesz, az nem befolyásolja a vízben lezajló eseményeket. Tehát minden hely jó lehet, ahol egy jól felépített stratégiával horgászunk, és hiszünk abban, hogy kellő mennyiségű halat tudunk csoportosítani, majd azokból a lehető legtöbbet megfogni.

Mivel egy egész napos horgászatra érkeztem, ráérősen pakoltam ki, közben a vizet pásztáztam a szememmel, hátha halra, halrajokra utaló jeleket látok. Ezen a tavon jól megfigyelhetőek a halmozgások, és érdemes is ezeket a pontokat egy-egy dobás erejéig vallatni. Sajnos most ez elmaradt, így a tőlem megszokott 40 méteres horgászatot választottam, mint kiindulási alap. A felszerelésem úgy van kialakítva, hogy a Fluor carbon dobóelőkém végébe egy kapcsos forgó van kötve, így egy laza mozdulattal a method kosaramat egy round kosárra tudom cserélni, így 100%-ban biztos lehetek benne, hogy miután vissza cserélem akkor is az etetésemet fogom meghorgászni. Apropó method kosár…….Erre a vízterületre a method módszert javaslom, mint leghatékonyabb stílus. Nyilvánvalóan lenne olyan sporttárs, aki ebben kételkedik, én mégis úgy érzem, hogy ezzel a módszerrel lehetünk a legeredményesebbek. 

A felszerelésem két light feederből állt, 50 –es orsókkal, melyeknek nagyon megbízható fékrendszerük van. 20-as főzsinórban 30-as Fluor carbon dobó előke, azok végében egy-egy fix gumis kosár. Az eltérés csak az előkékben mutatkozott. Az egyik egy 0,08-as fonott előkén és csalitüskén felkínált pop up-os végszerelék, a másik 14-es monofil előkés verzió, amin kizárólag csontit szándékoztam csalizni. Csalogató anyagnak első körben a fokhagyma mandulás keveréket gondoltam, ami már sok helyszínen bizonyított számomra. A tüskére szánt csalik közül aznapra a Worm Ball, és a Fluo-Vit dumbell különböző variánsait terveztem. Alapozó etetésnek egy normálméretű round kosárral kb. ötöt dobtam. Feleslegesnek tartom a nagy mennyiségű alapozó etetést, mert hiába jött meg hírtelen a meleg, a víz hőmérséklete még alacsony, és inkább a folyamatos és ütemes dobásoktól vártam azt, hogy a kellő mennyiségű etetőanyag felhalmozódjon a meghorgászott helyen. Szerintem ilyenkor még teljesen felesleges magokkal és egyéb olyan dolgokkal alapozni, ami idő előtt eltelíti a halat. Az etetéshez, és a pontossághoz még annyit hozzá tennék, hogy fontosnak tartom a zsinóron való megjelölést is, mivel itt bármikor akaszthatunk kapitális halat is, amik előszeretettel kikérik a zsinórt a klipszből. Ha ez megtörténik, akkor szinte bizonyos, hogy végleg elveszítjük az etetésünket még akkor is, ha a szemünk úgy érzi, hogy egy helyre dobálunk. A vízen 4-6-8 méteres távolság különbségeket szinte alig lehet érzékelni.

Mivel én kizárólag egy bottal horgászom, első kőrben a pop up-os verziót vetettem be. Konkrét elképzelésem nem volt, így hasra ütés szerűen fokhagymás wormballt tűztem a csalitüskére. Dobás dobást követett, a telefonom időzítőjét hét percre állítottam. Hét perces gyakorisággal dobáltam az első egy órában. Terveim szerint, ha kapást tudok kicsikarni, akkor öt percre váltottam volna, de mivel az első két három órában a mozdításig sem jutottam el, így csak a csalikat cserélgettem. Miután teljesen kifogytam az ötletekből, ami a variációkat illeti, úgy döntöttem, hogy egy teljes váltást eszközölök, és élő anyagot kínálok fel horgon. A tavaszi horgászataim teljes mértékben bizonyították, hogy az élő anyagot sok esetben előnyben részesítik a halak. A 14-es szakáll nélküli horgomra kettő szem csontit tűztem, és úgy helyeztem el a method kosárban, hogy az etetőanyag azt teljes mértékben betemesse. Erre azért van szükség, mert egyrészről dobásnál a csontik nem mocorognak ki a kosárból, másrészt a víz alatt, mikor az etető kibont, ideális helyen, a kaja közepében foglalnak helyet.

Már 11 óra is elmúlt, és muszáj voltam már valamilyen módon halat produkálni. Tudtam, hogy az etetés már kellően kialakult, azt is tudtam, hogy a halak jenen vannak az körül, így végeredményben azt is tudtam, hogy valamit én csinálok rosszul. Ha valami nagyon nem megy érdemes azt új alapokra helyezni, és átgondolni. Miért erőltessünk valamit, ha egyszer ma nem működik? Bedobtam hát és magamban amolyan csendes módon azt motyogtam, hogy „ennek működnie kell”. Mondanom sem kell, hogy pillanatokon belül választ kaptam a feltett kérdésre, és a botom spicce már robogott is a víz felé. Ekkor valami hihetetlen felszabadultság lett úrrá rajtam, és gyermeki örömmel kaptam a botom után. Nem azért feltétlenül mert halat fogtam, hanem mert logikus gondolkodással sikerült az adott kapást kicsikarnom.

Innentől nem volt megállás, és egyik szebb hal jött a másik után. Kapás kapást köbvetett kb. délután kettő óráig, amikor teljesen megállt a dolog. Eszembe jutott, hogy nem egy versenyen az etető váltással tudtunk újra halat fogni, ezért a foki mandula helyett most kevertem be egy kisebb adag zöld-kagylót. Nem volt ebben sem semmi tudatosság, csupán egy váltás volt a részemről egy olyan anyagra, amiben szintén megbízom, és tudtam, hogy egy teljesen eltérő karakterű csalogató anyag, mint amivel a délelőtti órákban olyan szépen fogtam a halakat. Szokták mondani, hogy a „Történelem ismétli önmagát”, és láss csodát az etető váltás szintén meghozta a várt eredményt. Újra és újra halat tudtam fogni.

Mellékesen megjegyzem, habár nem szeretek ilyenekkel példálózni, hogy a tó többi részén, legalább is a látó mezőmben egyáltalán nem láttam halfogásokat, inkább sok esetben a méltatlankodó horgász köszhelyeket hallottam. Bár az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a lefelé áramló víz nem egy, nem két esetben sodort elém 16-18, de volt, hogy kb. 20 mm-es lebegő golyókat. Csak elképzeléseim voltak arról, hogy milyen módon voltak felkínálva, de mint aznap kiderült, nem sikerült ezekkel sporttársaimnak átütő sikereket elérni.

A kifogott halaim súlyát egyáltalán nem mértem, mert ezek nekem mellékes információk, de a több 2-3 klós ponty mellett legalább négy nagytestű, hat kiló feletti példányt is horog végre tudtam csalni. Nem azért mert csoda csalit használtam, és nem azért mert ráültem a „tutttti” helyre. Csupán azért mert logikusan, pontosan horgásztam, és hittem abban, amit csinálok. Az is tény, hogy ma nem lehetett beleülni a frankóba, mert végig kellett melózni az egész napot, viszont nálam ilyenkor egyenes arányban nő a megélt sport siker is. Ma egyértelműen az élő csalik működtek jobban. Nincs ezzel semmi gond, hamarosan el fog jönni a pop up-ok ideje is.

Ismét sok hasznos tapasztalatot tudtam szerezni, amiket ideális esetben a későbbi versenyeken is fel tudok majd használni. Mégis a mai nap fő konklúziója számomra az volt, hogy A pontos horgászat, a lehető legfinomabb szerelék, és a jól felépített stratégia még a gyengébb napokon is kifizetődik.