Pontyok távol, Keleten, avagy kirándulás Püspökladányba

Elhatároztuk, hogy a jövőben viszonylagos rendszerességgel találkozni fogunk hol itt, hol ott, főként kedvenc időtöltésünk, a horgászat köré szervezve a napokat. Ez szerencsére így is történt, hisz azóta egyszer már horgásztunk a Bázis tavon, és kétszer egy-egy horgászkiállítást céloztunk meg közösen Budapesten illetve Kiskunhalason. Mivel Csaba debreceni, és a következő napot ő szervezte, egy hozzá közelebb fekvő tavat nézett ki, mégpedig a püspökladányi 5-ös tavat, mely jó hírű és kifejezetten nagyhalas tó elvileg. Így most rajtam volt a sor, hogy 180 kilóméter kocsikázás után újra együtt pecázzunk egy napot. Megkérdeztem Müller Laci (Lacoking) barátomat, nincs-e kedve velem tartani egy távoli pontyos tóra, és egy kis munkahelyi rászervezés után igent mondott, majd március végén, a kijelölt napon együtt autóztunk a napfelkelte felé...
Előzetes információm csak annyi volt az 5-ös tóról amennyit a neten találtam, és ez bizony nem volt túl nagy adatáradat. Megnéztem googlemaps-on a méreteit, és észrevettem egy fontos dolgot a sorok között, hogy csak az egyik oldalán lehet horgászni. Ez azért lényeges, mert úgy gondoltam, hogy a halak valószínűleg nyilván a másik, nem horgászott oldalhoz lesznek közelebb, hiszen ott nem bolygatja őket senki. Mint kiderült, ez a hír csak részben volt igaz, mert a tagok ott is pecázhatnak, de ez végül nem volt lényeges ezen a napon, mert nem ült szemben senki, alig voltak páran aznap rajtunk kívül. Szóval eredetileg a fentiekre készülve kizárólag 2 db 420-as feeder botot vittem, amivel a 100 métert simán meg tudom dobni, csaliknak a felénk is működő, már bizonyított pelleteket, etetőanyagnak pedig a fagyasztóban őrzött két féle versenykaja maradékot, melyeket pont ilyen felhasználási célból nem dobok ki soha...

Mire reggel 8 körül odaértünk, Csaba természetesen már ott volt, ő is hozta két barátját, így öten fogtunk neki teljesen különböző módszerekkel és csalikkal a mind az ötünk számára ismeretlen víz vallatásának.

Laci, Csaba, Krisztián, Laci és Laci...jajj nektek halak :)

Mire Lacokinggel becuccoltunk és kipakoltunk, Csabáék már fél órája pecáztak, de szomorúan mondták hogy halat eddig nem láttak. Hát gondoltam, akkor próbáljuk meg mi is...felcsaliztam, betöltöttem a 60 gr-os method kosarat, majd egy szép határozott bedobással kb a vágyott 100 méter körüli távolságra dobtam, és így tettem a másik botommal is, de más csalival és kicsit máshová. Nagyjából tíz perc múlva meg is érkezett az első jelentkező.

Ugye hogy öröm ha húzza a hal a botot :)

Az első halnak jár az össznépi figyelem

Ami nem volt túl nagy, de első, és nagyon szépen dolgozott

Rövid parti tartózkodás után már ment is vissza

Gyors újracsalizás és kosártöltés után dobtam is vissza a szereléket, és talán még el sem engedtem a bot nyelét, de már csavarta ki a kezemből a második halam. Már a kapásából érezhető volt hogy ezúttal egy kicsit nagyobb vendégem érkezik a partra, és fárasztás alatt is végig fitogtatta az erejét a halam.

Még nagyobb az öröm, hisz rövid időn belül már a másodikat húzom :)

Egy nagyon fitt hetes ponty volt a második

A hét kilós hal után elmentem a tógazdához pontybölcsőt bérelni, mert az amúgy nem alapméretű pontymatracomon ez utóbbit is alig lehetett rajtatartani, olyan virgonc volt, és mivel nem halászlébe kellett, hanem hogy épségben visszaengedjük őket, jobb a bölcső. Második ponty után a fiúk újradobáltak, csalit váltogattak, és én is természetesen. Nem sok várakozás után egy piszkálós kapásom volt, próbáltam bevágni, de semmi sem akadt, visszadobtam, majd jó 10 percre rá ugyanaz a folymatos piszkálás...azt hittem egy kárász lesz a tettes, bevágtam, de rögtön érezhető volt, hogy nagyobbacska hal van a túlvégen, főleg egy kárászhoz képest. Az is gyanús volt, hogy fura cikázó mozdulatokat végez a hal, nem olyat mint egy ponty vagy amur szokott...nem sokkal később már láttuk az okát, egy tok vette fel a fehérborsos csalit.

Nem kapitális, de érdekes színfoltja volt a napnak

Az alábbi pár fotón részletesen bemutatom az ezen a napon általam használt végszereléket, hátha valaki akar esetleg ötletet meríteni belőle. Az egész végszerelék alapja egy 25 lb-s bojlis előtétzsinór, ezen csúszik a method kosár, és ütközik meg a gyorskapocs előtti gumigyöngyön. Szükég esetén a method kosár pár másodperc alatt lecserélhető más méretűre, vagy akár hagyományos kosárra. A gyorskapocs fém, az esetleg előforduló kapitális halak miatt nem a műanyag gyöngyös gyorskapcsot használtam ezúttal. A horogelőke is pillanatok alatt cserélhető, 0,08-as fonottból kötve, legtöbbször a képen is látható 10 mm-es csalitüskét használva hajszálelőkén. Hogy mennyi előnye van annak hogy mindez gyorsan szétszedhető, az utolsó halnál ismét bizonyította jelentőségét...

0,08-as fonott, 10 mm csalitüske és a quick change

Végy egy pelletet...

...told rá a tüskére...

...helyezd a method töltő aljára... 

...szórj rá jól tapadó, jó minőségű etetőanyagot...

...nyomkodd meg, és bevetésre kész!

Vagy egy másik csalival ugyanez

Miközben ezeket a szerelékfotókat készítettük, Müller Laci barátomnak volt egy szép nyeletős kapása, és néhány perc elteltével egy szép, virgonc amurt fogott, ami azért ritkaság márciusban!

De szépen görbít

Nem egészen 3 kilós, de nagy örömet okozott Lacinak

Lassan eljött az ebédidő, a rendelt pizzák is elfogyogattak, a kellemes, bár szeles napsütésben jól esett a sziesztázás a székeinkben. Sajnos a többiek még mindig nem fogtak halat, pedig próbálgattak derekasan mindenfélét. Egyszer aztán egy hármasnak saccolt ponty megsajnálta Csabát, és szépen eltekerte a botját, azonban nem akarta hogy teljes legyen az öröm, mert közvetlenül a merítőszák előtt lefordult a horogról, megfosztva így minket egy újabb halas képtől.

Pedig már majdnem megvolt!

Szépen belecsúsztunk a délutánba, nagyon kellemesen töltöttük az időt, beszélgettünk, anekdotáztunk, közben fogtam egy kettes forma pontyocskát ismét, és már már az összepakolást fontolgattunk hogy még emberi időben hazaérjünk, mikor egy nagyon határozott kapás jelentkezett a puhábbik 420-as botomon. Azért szeretem, mert egészen kis horog és vékony előkezsinór is passzol a karakterisztikájához, viszont hátránya, hogy egy heavy feederhez képest egy nagyobb testű halat nehéz irányítani vele. Most pedig úgy éreztem, ilyen halam van a horgon! Egy darabig csak ment, ment, aztán állt. Egészen hosszasnak tűnő fárasztás, lassú zsinórnyerés után végre megláttunk egy vízben elég nagynak tűnő haltestet, ekkor még csak reméltem hogy kijön egy fotó erejéig. Végül Laci szerencsésen megszákolta, még jó hogy hoztam a nagy bojlis szákomat, mert a normál versenymerítőbe nem fért volna bele. Mikor már a bölcsőben pihent (illetve dehogy pihent, viháncolt folyton) láttam hogy ez a horog nem akadt volna ki semmiképp, maximum akkor szabadult volna ha szakad a szerelék. Annyira nehezen tudtam megfogni a horgot, hogy jobbnak láttam szétszedni a végszereléket, és másik oldalról kihúzni az így már szabaddá vált horogelőkét, mert máshogy reménytelennek látszott a horogszabadítás...Nem tudom mit adnak ezeknek a halaknak enni, de a kicsik is úgy mozogtak mintha kismozdonyok lennének, de ez a viszonylag nagy pedig annyira erőben volt, hogy nemcsak a vízben, de a szárazon sem lehetett vele bírni, szégyenszemre egy normális fotót nem lehetett vele készíteni, mert folyton izgett-mozgott...

A nap utolsó, és egyben legnagyobb hala, egy felturbózott kilences

Szerettük volna hinni hogy 10+-os, de kisebb volt

Mérés után a hal is és mi is indultunk haza

A horgászatra szánt idő lejárt, és nem sokkal délután négy után elindultunk hazafelé, hogy másodszor is megküzdjünk a 4-es főút nem mindennapi forgalmával. Hazafelé természetesen kielemeztük a napot, és arra jutottunk Lacival, hogy a titok erre a napra annyi volt, hogy messzebb kellett dobni mint a többiek, illetve a másik, hogy az általunk használt 8 illetve 10 mm-es csalik a nagyobb halaknak is tetszetősebbek, legalábbis nappal és relatíve rövid horgászidő alatt, ugyanis Krisztián szintén hatalmasakat dobott, viszont kizárólag direkt bojlikat próbálgatott egész nap, és a legkisebb csali amit feltett 16 mm-es volt, és ez ma nem kellett a pontyoknak. Igaz viszont ha fog, valószínűleg csodás példány lett volna.

Mind az öten nagyon jól éreztük magunkat, és elhatároztuk, hogy körülbelül egy hónap múlva egy újabb vizet látogatunk meg, ezúttal viszont mi leszünk a pályaválasztók, már csak az időpontban kell megegyezni! Már nagyon várom!

Írta: Balogh Laci

Képek: Müller László, Guti Csaba