Barion Pixel

Methodozás Mesterei 3. forduló

A talán kissé hosszúra nyúlt nyári szünetünk után végre megkezdődött az őszi horgászverseny szezonunk!


Bár az ősznek szerencsére még csak nyoma sem volt, hiszen a hajnal sem volt túl hűvös még, azonban a napsütés hamar kánikulává varázsolta ezt az augusztus végi vasárnapot. Kicsit tartottunk tőle, hogy a hirtelen újból beköszöntő nagy meleg esetleg negatívan befolyásolja a halak kapókedvét, azonban szerencsére nem így történt...Bár az is igaz, hogy akik jobb eredményt értek el, mindannyian a végletekig lefinomították a szerelésüket, de lássuk be, ez a versenyhorgászatban már nem számít annyira újdonságnak.

Hajnali csendélet a Préri tavon

A kifejezetten method versenyre kialakított szabályzatunk (ismeretének hiánya :) ) ismét okozott 1-2 apróbb meglepetést, de ezeket a szektorbírók gyorsan megoldották, és nem lett baj belőle.

Az első fárasztás Dodóé volt

...így az első hal is

Az élet párosan szép :)

A hat óra versenyidő után az indulók az összepakolás és kicuccolás után elfogyasztották az ebédet, ezalatt összesítettük a szektoreredményeket. A díjkiosztót ismét sok olyan horgász is megvárta, akik nem értek el jó helyezést ezúttal, köszönet érte hogy megtapsolták a mai napot legjobban teljesítőket!

A mai forduló díjazása

Szektoreredmények: https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-methodozas-mesterei-3--2016-08-28/szektorok/

A 3. forduló legjobbjai: Kiss Péter, Kostenszky Ede és Szabó Sándor

A Halat.hu Methodozás Mesterei 4., záró fordulóját szeptember 18-án rendezzük ismét a Prérin, ekkor a nap végén nem csak a forduló, hanem a sorozat legjobbjai is megkapják az összetettért járó díjat.

Jó felkészülést kíván a halat.hu csapata!

A verseny díjazottjai

Fotók: Müller László és Balogh Laci

halat.hu    2016/08/28
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz