Method szerelés, ahogyan én...

Ezt az írást az ihlette, hogy gyakorló horgászboltosként naponta találkozok olyanokkal, akik szeretnék fejleszteni régebbi, hagyományos végszereléküket, hogy minél sikeresebbek legyenek a vízparton, és bár hallottak már ezt-azt azt erről módszerről, de nem tudják hogyan kezdjenek neki. A cikk semmilyen reklámot nem fog tartalmazni, néhol utalást fogok tenni kicsit más szerelési technikákra, de alapvetően arról szól majd mint a cím, vagyis hogyan készítem és használom én. A method módszert már ismerőknek és használóknak valószínűleg semmi újat nem tudok mutatni, de mint említettem ez a cikk inkább az "újaknak" szól.

Maga az eredeti ötlet zseniálisan egyszerű: a csalinkat egy kis marék csalogató etetőanyag közepén felkínálni. Erre szükség van pár plusz aprócikkre egy hagyományos bordáskosaras cucchoz képest. Először is kell egy kosár, ami majd hivatott lesz bejuttatni a fentebb említett kis maréknyi kaját. A klasszikus method kosár lapos, és alul ólmozott, aminek az a jelentősége hogy mindig a nehezebb fele legyen alul, így horgunkat a fenékre süllyedéskor biztosan nem temeti maga alá. Manapság már nagyon sok cég árul különböző ilyen lapos kosarakat sokféle áron. Tapasztalatom szerint az árkülönbség kidolgozottságbeli és ezzel összefüggő pontosságbeli különbséget takar, például bedobásnál egy vacak kosár nem egyenesen repül a levegőben, de ennek egy hétköznapi horgászatnál igazából nincs akkora jelentősége. 

In-line és gumis kosarak

Az általam használt kosarak a fenti képen láthatók, két féle variáció van, az egyik az in-line kosár, melyben a szerelék főzsinórja keresztül megy, vagyis szabadon csúszik a kosár a zsinóron, ekkor lehet akár teljesen szabadon futó a végszerelék, vagy meg is ütköztethetjük stopperral vagy egy forgókapoccsal ha akarjuk. Én in-line használata esetén mindig az utóbbit használom, amit lentebb be is mutatok majd. Másik használatos method kosaram a gumis, amelyben a horogelőke nem a főzsinóron van, hanem egy erőgumin, ami plusz rugalmasságot ad az egész szerelésnek, így tovább finomíthatjuk ha szükséges, mert kevésbé fog az előke szakadni, vagy a kisebb horog kitépődni a hal szájából ha esetleg nem puha bottal pecázunk. A gumis kosárnál érdemes gyakran ellenőrizni a gumi minőségét, mert kihúzott állapotában (ha fárasztunk) relatíve könnyen megsérülhet, és ez a gumi szakadásához vezethet a komplett horogelőkénkkel együtt. Szóval érdemes a gumit azonnal cserélni ha megsérül, erre jó minőségű rakózáshoz is használatos csőgumit használok.

Létezik még a kézzel tölthető kosár, melyet szintén több cég forgalmaz, az elv ugyanez, csak nem kell hozzá külön töltőszerszám.

Hozzávaló apróságok: gumigyöngy, gyorskapocs, szilikoncső, horog és újabban a népszerű csalitüske

 A hozzávaló apróságok közül hiányzik az egész előke főzsinór része, valamint természetesen a horogelőke madzagja. A főzsinór lehet akár a fentebb említettek alapján maga az orsón lévő damilunk is ha szabadon csúszó szereléket szeretnénk, viszont én egy kb 30-40 cm hosszúságú fonott zsinórt használok erre a célra kb 20-as átmérőben, oka, hogy mielőtt nem ilyet használtam hanem rendes monofil zsinórt, nagyon gyakori volt a szakadás, mert a kosár vagy az aljzat azért előbb-utóbb megsérti a belül futó zsinórt, igaz a fonottat is, csak az sokkal többet bír. Természetesen ha sérülést látok rajta, kötök egy másikat inkább. Mivel a hozzá kapcsolódó monofil zsinórt is rendszeresen ellenőrzöm, a szerelék vesztése az utóbbi években a nullával egyenlő, kivéve ha tuskót vagy valami hasonló víz alatti akadályt sikerül horogra akasztani.

Majdnem összeállított in-line szerelés

Már csak a főzsinór végén lévő forgókapocsba kell akasztani

Gumis kosár, szintén könnyen cserélhető horogelőkékkel

Melyiket válasszam? Mindkettőt! :)

A gumis kosarat szintén egyből a főzsinór végére kötött forgókapocsba akaszthatjuk, és kész is. Az, hogy egy horgászat alkalmával melyiket használom az attól is függ mekkora halakra számítok. Ha nagyokra, akkor inkább az in-line verziót, az biztosabb, ha kisebbekre és még finomítani is szeretnék akkor a gumist. Igazából az összhang a lényeg a horog-szerelés-bot között, de ez egyedi és horgásztól, stílustól függ. Az adott körülmények között kell megtalálni hogy melyik az a legfinomabb szerelés, ami még majdnem biztosan kihozza a halat. A kosárban lévő kb 10 centis gumitól azért ne várjunk csodákat, bár 4-5 szörös méretre képes kinyúlni, de minden helyzetet nem fog megmenteni azért. Eleinte tartottam a szakadásától is, de nem fordul elő gyakrabban mint egyébként más zsinórnál. A gumissal fogott eddigi legnagyobb pontyom 9,8 kgs volt, de 6-7 kilósat már elég sokat partra tereltem vele. 
A gyorskapcsot és a szilikont kihagyva egyszerűsíthetjük még a szereléket gyorskapocs gyönggyel, ez nekem egyszerűen nem vált be, nem szimpatikus, viszont sokan szeretik és használják.

Gumis method kosár és a töltőszerszám

Egy szem lebegő minibojli 10 mm-es csalitüskén

A töltő közepébe helyezve, már csak az etetőanyag hiányzik

És kész!

Így néz ki etetőanyag nélkül

Fontos dolog, hogy ha most kezdünk belekóstolni ebbe a módszerbe, akkor ha nem szettben vesszük a hozzávalókat figyeljünk rá, hogy minden márka kosarát a saját töltője tudja rendesen tölteni, és még márkán belül is léteznek különböző méretű sorozatok, ezeket színkódokkal és/vagy betű kóddal (M,L,XL mint a ruháknál) jelölik. A bosszúságot megelőzve erre ügyelni kell.

Az etetőanyagokra annyiban térnék ki, hogy methodozni általában a finomabb szemcsézetű etetők a megfelelők, mert ezekkel lehet könnyen olyan állagú kaját keverni, ami nem ragad bele a töltőszerszámba, viszont töltés után nem is esik ki dobáskor, hanem a vízben bont és engedi ki a csalit úgy ahogyan a "nagy könyvben írva vagyon". Az etetőanyag gyártók a method szót gyakran fel is tüntetik a zacskón, bár megjegyzem csalódtam már methodnak feltüntetett kajában, és lepődtem már meg a legolcsóbb etetőből kevert, de method kosárba töltött csalogatóanyag kiváló használhatóságán. A method módszerhez egy bordás kosárhoz képest sokkal kevesebb etetőanyag szükséges, ezért ha gyakran pecázunk intenzíven telepített tavakon, és szeretnénk az átlagosnál többet fogni adott idő alatt, akkor javaslom hogy valami drágább, eseteg prémium kategóriás etetőt (is) próbáljunk, és ha mindent jól csináltunk, az eredmény általában nem marad el, a horgászat végén maradt bekevert jobb etetőket pedig nyugodtan fagyasszuk le, jó lesz legközelebb!

A csaliválasztásról is ugyanaz a véleményem mint az etetőkről: inkább kevesebb, de jó minőségű legyen. Ha csali vagy etető tekintetében bizonytalanok vagyunk az elején, és nincs csilliárd forintunk kísérletezni, érdemes megkérdezni pár embert a vízparton hogy nekik mi vált be és mi nem, meglepően sokan fognak segíteni!

Görbüljön!

Fotók és írás: Balogh Laci