Maconkai 36 óra a Dovittal

Akinek egy kis köze is van a horgászathoz az már hallott róla és halairól. Nem is csoda, hogy én is izgatottan vártam a napot, amikor próbára tehetem magam ezen a Mátra lábainál elterülő horgászparadicsomban. Az indulást megelőző napon beszélgettem édesanyámmal – aki eléggé vallásos ember – és kíváncsiskodott is, hogy mi ez a nagy izgalom, hiszen állandóan horgászni járok, ez most miben más, mint a többi. Azt hiszem a következő hasonlattal éltem:

„Egy horgász számára olyan eljutni Maconkára, mint egy vallásos embernek eljutni a Csíksomlyói búcsúba.”

Nos, több kérdés nem is volt a részéről. Mentem is pakolni és ellenőrizni, hogy minden megvan-e, ami egy ilyen hosszabb horgászathoz szükséges. Lámpák, sátor, botok és orsók, tartalék botok és orsók, csali, ruha, és ami kell, minden a helyén. Kivéve az etetésre szánt magvakat, amikkel még volt egy kis teendő. Etetésre a Dovit MagMix plus 11-et szerettem volna használni, de még használatba vétel előtt egy kis törődésre volt szüksége a 11 magból álló keveréknek. Pár óra áztatás után meg kellett főzni, hogy elnyerje végleges, bevethető állagát.

Már előző este rotyogott a tartalmas keverék

Ezt követően természetesen alvás semmi, izgatott hánykolódást követően hajnal négykor ébredés, egy óra múlva indulás, majd egy újabb óra múlva érkezés a tóra. Horgászatunk apropója egy másnap megrendezésre kerülő verseny volt, amelyen a Takács klán legidősebb tagja vett rész. Így mellette a maradék három klán tag, összesen a négy Takács testvér úgy döntött meghosszabbítja az ott tartózkodást egy kis elő-horgászattal.

A Nap első sugarai még éppen csak kacsintgattak ránk a ködfátyol mögül

Egy kupac papír beszerzése után már kereshettük is a helyünket

Nos, a helykeresés a megannyi verseny miatt ilyen hosszú időre – 36 óra – elég nehézkesre sikeredett. Nem feltétlen ott és olyan helyet sikerült szereznünk amilyet megálmodtunk, de azért feltaláltuk magunkat. Végül aztán két-két fős csapatokra szakadva megtaláltuk a helyeinket, szerencsére egymás mellett.

Egy feederes és egy bojlis jól megfért egymás mellett

A fotelemből a látvány impozáns volt

Mindent összevetve, most nem kellett annyira „sietni”, mint egy 4-5 órás peca alkalmával, nem is csináltam meg otthon az etetőanyagokat, hanem gondoltam majd a tó vizével nedvesítve fogom készre keverni azokat. Két kedvencemet kevertem be a Dovit Magic Method széria fokhagyma-mandula és ananász-hal mixeit. Csalinak persze az ezekhez illő bojlit és liquidet használtam, valamint a nagyobb méretű Dovit fokhagyma-máj duo bojlit.

A horgászat során használt Dovit termékek

Az ananász-hal sosem marad otthon

Majd amíg hagytam állni kicsit a method anyagot - hogy minden alkotóelemét egyenletesen átjárja a nedvesség -, elkezdődhetett a szőnyegbombázás. Repültek a spombok egymás után sorra, gyomrukban az értékes magmix-el, mely kezdhette odacsalogatni nekünk az aznapi prédákat. Aztán végre repültek a szerelékek is a vízbe, ahová készültek és csakhamar el is kezdték adni a halakat. Nem nagyon volt idő természetfotózhatásra, bizony kapkodni kellett kifelé a botokat.

Megindultak a keszegek az etetésre…

…majd a kárászok is betársultak a falatozásba

Így ment ez egy jó darabig, és aki nem csak a kapitális halakra áhítozik, igazán élvezetesnek találhatja azt az intenzitást, amivel ezek az apróhalak nekiesnek a csalinak. Nagyon élveztem a dolgot és azért a nagyobbacska dévérek is tiszteletüket tették nálam egy fénykép erejéig.

A nagyobb dévérek is be-be köszöntek

A közeli finomabb szerelék tehát hozta, amit hoznia kellett, nem hagyott egy percig sem unatkozni, amíg a másik nagyobb horoggal és csalival ellátott messzebbre bevetett botomon vártam a pontyok érkezését. Mondanom sem kell ott is hamar beindult az élet. Nem sok időbe telt, mire az első bajszost is sikerült megszákolni.

Innen már nincs menekvés

A Dovit fokhagyma-máj duo bojli tetszett meg neki

Az első potyka kipipálva, jöhet a többi

És pontosan így is történt, jött a többi. A fokhagyma-mandula etetőanyagnak és a fokhagyma-máj bojlinak nem nagyon tudtak, de szerintem nem is nagyon akartak ellenállni.

Jó párosnak bizonyult a két fokhagymás csalétek

Sorra fogtam a pontyokat, szerencsére volt mit

A pontyok fogása közben úgy éreztem, mintha betanították volna őket, hogy nehogy véletlenül a nádnyiladék felé vegyék az útjukat, hanem minden esetben a mellette lévő nádfalba. Bár nem voltak kapitális méretűek – olyan 3 és 5 kiló közöttiek –, mégis olyan vehemenciával indultak a susnyás felé, mintha legalább is az életük múlna rajta. Na, jó. A megakasztás pillanatában és a fárasztás közben még joggal gondolhattak erre, mert nem tudták, hogy egy fotózást követően mindannyian azonnal mehetnek vissza a vízbe, ahová valóak.

Sokszor a nádfalból kellett visszaterelni a pontyokat

De végül mindegyik a kamera lencséje előtt végezte

Egészen napnyugtáig tehát zavartalanul fojt a pontyvadászat, a térdig vízben állás és a susnyásból kiszabadítás. Bajszosok, dévérek, kárászok kisebb-nagyobb példányai folyamatosan látogattak minket.

Szeretem a magasabb, mint hosszabb pontyokat

Szépen lassan aztán eltelt az első nap és mi izgatottan vártuk, mit hoz majd az éjszaka. Titkon reménykedtünk benne, hogy majd a horgaink közelébe merészkednek a nagyobb testű halak is. Ezért egy kicsit újra megbombáztuk a terepet és vártunk. Felállítottuk a sátrat és vártunk. Megvacsoráztunk és berendezkedtünk az estére és vártunk. A Hold már nagyon magasan járt, de mi még mindig vártunk.

Nos, az éjszaka sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Amint a Nap utolsó sugarai is elhagyták a tó tükrét, onnantól kezdve megdöbbentő eseménytelenség vette kezdetét. Mintha elvágtak volna valamit, mintha bezárták volna a halakat valahová. Ezek után kissé csalódottan bár, de vártuk már a hajnalt és a napfelkeltét. De nem csak a meleg és a halak miatt. Az éjszak és a hajnal olyan mérhetetlen párával borította be a tavat és a környékét, hogy komolyan mondom, egy ponty a parton akár egy órát is életben maradt volna, annyira a folyt a víz mindenen. Az égnek hála aztán a hajnalhasadás ismét az égre csalta a napot és csakhamar sugaraival felszárított mindent és megszárított mindenkit.

A felkelő nap hamar kiűzte a ködöt és a párát a völgyből

És láss csodát! Ahogy a tó tükrét is elérte a nap sugara, szinte azzal egy időben a spicc is elkezdett a tó felé hajlani. Azon nyomban ismét kezdetét vette az aktív horgászat.

A pontyok jöttek kifelé…

…majd mentek is visszafelé, ahogy azt előző nap megszoktuk

Lassan legidősebb bátyámnak is sok szerencsét kívántunk és útjára engedtük, hogy megkezdhesse versenyét a szemközti oldalon. Itt is szeretnék neki gratulálni a hatodik helyhez és a kitartásához, amivel a tűző napon – 30°C fok volt aznap árnyékban -, árnyék nélkül végigülte és becsülettel végigversenyezte azt a napot. Gratula Jani!

Na de nálunk sem állt meg közben az élet. Egy üdítő színfolt rázta fel kicsit a kedvemet, ugyanis olyan halat sikerült fognom, amire már nem is tudom pontosan, de körülbelül 10 éve nem volt példa. Egy gyönyörű Compó húzta el az ananász-halas csalimat, mégpedig termetéhez képest elég nagy vehemenciával.

Régóta nem találkoztam Compóval, de most újra sikerült

Természetesen, gyorsan vissza is engedtem a fotót követően

A doktorhal visszaengedését követően természetesen folytatódott a móka. Üde színfolt volt, hogy a másnap kezdőd Professzionális Bojlis Európa Kupa résztvevői már kezdtek szálingózni, s többük szóba is elegyedett velünk, hogy mik a tapasztalataink. Természetesen szívesen osztottuk meg azokat velük, reméljük hasznukra volt.

A nap szépen lassan haladt előre égi útján, mi pedig a tikkasztó hőségben továbbra is küzdöttünk a tó pontyaival. A második napon is rengeteg halat sikerült a szákba terelni, igazi élménypecában volt részünk.

Koncentráltunk, fárasztottunk…

… görbültek a spiccek

A fokhagymás-májas bojlit nem tudták megunni

Lassan aztán elérkezett az idő, hogy elkezdjünk összepakolni. De még pakolás közben sem maradtunk halak nélkül. Nyílván nem csak én vagyok úgy vele, hogy a bot az utolsó, amit összepakolok. Addig áztatom, amíg csak lehet. Most sem történt ez másképpen és milyen jó ötlet is volt. Az utolsó percig érkeztek a halak.

Az utolsó pontyok egyike

Ő pedig az utolsó bajszos

Összességében, egy igazán élmény dús horgászatot tudhatok magam mögött. Remek harminchat órát töltöttünk el a Maconkai-víztározón, de sajnos a híres-neves kapitális halak elkerültek minket.

Utólag visszagondolva persze már okos az ember, gondolkodtam sokat a történteken. Lehet, hogy sokkal nagyobb csalikkal kellett volna operálni, jóval nagyobb csalikat is használhattam volna, de mégsem bánom annyira, hogy nem fogtam hatalmas halakat, hiszen igazán pörgős horgászaton vehettem részt egy remek társasággal a Takács klánnal.

Írás és fotók: Takács Attila