Karácsony előtti ajándékok

   Elővettem a pergető táskáimat és átnéztem milyen csalikat szeretnék használni. Két db pergető táskám van. Egy kisebb és egy nagyobb. A kettőből gyorsan csináltam egyet, úgy hogy legyen nálam mindenféle csali, amit szeretnék kipróbálni. A műanyag műcsalis dobozom a következőket tartalmazta: körforgók, támolygók, wobblerek, gumihalak, jig fejek, popperek, swimbaitek, twisterek.

Úgy terveztem, hogy kétféle felszerelést viszek magammal. A már jól bevált és többször bizonyított wobbleres botomat és egy kb 1 éves botot, amivel még sajna nem sikerült eddig halat fognom. Utóbbival terveztem gumihalazást. Ez egy 1.8 méteres 5-20 grammos kis rövid feszes pálca, amit nagyon szeretek.

 A wobbleres pedig egy 2.4 méteres 7-30 grammos bot volt, amivel már több csukát fogtam szerencsére.

Szerettem volna a rövidebb botot is felavatni. A finomabb felszerelésre egy nagy áttételű match orsót tettem, amire 0.13 as fonott damil volt már tekerve és a „durvább” botra egy pergető orsó került 0.14 es fonott damillal. A match orsó lehet, sokatoknak furán hangzik egy pergető botra, de nekem az a tapasztalatom, hogy mivel nem kell messze horgászni bőven elég ez is, főleg, hogy precíz elsőfékes orsóval horgászom kizárólag ha pergetek és a kis mérete nem butítja le a könnyű botot. Már itthon felszereltem mindkét cuccot, hogy reggel már ne kelljen a vízparton. Sokat gondolkoztam milyen gumit tegyek fel elsőnek. 6-8 cm-es verzióban gondolkoztam 5 g körüli 2/0-3/0-s fejjel, de a színben még bizonytalan voltam, amikor megakadt egy bontatlan csomag pirosas színű gumihalon a szemem.

 Gyorsan kibontottam és megállapítottam, hogy kellően lágy „tört farkú” halak lapultak a csomagban. Hiszek az első megérzésekben így nem is volt kétség, hogy ez lesz a kezdő csali a gumis boton. A wobbleres botra kétrészes csukás wobbi került ami személyes kedvencem.

   Reggel 7-re értem le Hatvanba a bányatóhoz. Még szürkületben gyorsan beöltöztem, mert amit előző nap olvastam, a szeles idő az teljesen beigazolódott. Egész napos horgászatra készültem, így kellett a jól melegítő alsóruházat, bélelt csizma, bélelt nadrág, kötött sapka kombináció. Egy sárga lencséjű szemüveget is vittem magammal, mert ebben sokszor jobban látni főleg felhős-esős időben, no meg a szemünk sem szárad ki az egész napos széltől. Magamhoz vettem a két botot, vállamra a műcsalis táskát, lezártam a kocsit és elindultam egy szimpatikus helyre. Ezen a részen hátulról fújt a szél, így a nád előtt még nem fodrozódott a víz. Imádom a hajnalt, főleg ha közel s távol senki nincs körülöttem ilyenkor. Szerencsére most sem volt senki a környéken. Pergetni nagyon szeretek egyedül, mert ilyenkor tudok teljesen összpontosítani mindenre és ez pergetésnél különösen fontos a jó csalivezetés miatt. Az első dobást balra indítottam el természetesen a gumihalas cuccal. Tervben volt, hogy szeretném inkább a gumizást erőltetni, mert ebben kevésbé van tapasztalatom és ez remek alkalom a gyakorlásra. Nem dobtam messze, inkább párhuzamosan a nádfallal. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor reggel különösen szeretnek a ragadozók a part menti törések szélein várakozni az áldozataikra. Megvártam szépen amíg leér a gumihal a fenékre és kisebb nagyobb emelgetésekkel húztam magam felé a csalit mindig visszaejtve a fenékre. Az első dobás még kicsit szokatlan volt, mert rég pergettem gumival. A következő dobást jobbra indítottam el szintén a nádfal széle irányába. Óvatosan emelgettem a műcsalit amikor kb tőlem 5-6 méterre durva rávágást éreztem…egyből be is vágtam reflexből és éreztem, hogy vki küzd a horgon. Hamar közel tudtam húzni és láttam, hogy egy csuka…szája szélében a gumival…nem nyelte mélyre szerencsére így kényelmesen hagytam, hogy kitörjön kétszer…picit lazítottam a féken nehogy kirázza a horgot a pofájából majd egy gyors mozdulattal, kézzel kiemeltem. 40 cm körülire saccoltam…gyors horogszabadítás, fotó majd visszaengedtem.

 Nagyon örültem neki, főleg, hogy ilyen hamar sikerült az első halat megfognom. Egy nagy öböl volt előttem, ezt terveztem kora délutánig körbedobálni. Délutánra pedig úgy gondoltam, hogy átmegyek a vasúti oldalra és ott is megpróbálok halat fogni. 9 óra tájban édesapám meglátogatott, mert a környéken volt dolga. Egy sporttárssal találkoztam időközben, aki addig egy 30 cm körüli süllőcskét fogott csak. Édesapám kb másfél óra beszélgetés után távozott így egyedül maradtam újra. Láttam egy nagyon szimpatikus sarki helyet, amit egyedül terveztem megdobálni, most jött el ennek az ideje. Gumival tapogattam le a feneket és azt tapasztaltam, hogy pár faág van a fenéken, meg lehullott falevelek is akadtak a gumihal horgára. 10 perc vizsgálódás után váltottam a wobbleres botra amire egy kétrészes nagy csőrű citromsárga műhalat tettem. Itt szemből-oldalról fújt a szél, úgyhogy óvatosan  kellett dobjak, nehogy a nádfalra fújja a szél a műcsalimat. Talán a harmadikat dobtam vele balra a nádfal mellé, amikor tompa elnehezedést éreztem…azonnal akasztottam és éreztem, hogy nem rossz hal van a túloldalon. Kicsit furán viselkedett…vagyis csak nekem volt fura, mert eddig szinte csak csukákat fogtam…és ő most egy süllő volt…megláttam ahogy feljött a víztetőre…szájából még kilógott a csalim…jöttek a tipikus süllős fejrázások de hamar megadta magát így leguggolva szintén kézzel emeltem ki a csodás süllőt.

 Teljesen le voltam döbbenve…napsütésben, fényes nappal süllőt fogni nem épp tipikus. Készítettem pár fotót róla és őt eltettem, mert egy éve nem ettem süllőt és imádom a halak királynőjének ízét. Tovább folytattam ezzel a műcsalival az öböl vallatását de több hal nem akadt ezen a részen. Tovább álltam és egy kis stégen folytattam a dobálózást. Gumira váltottam. Második dobás…csöng a telefonom…leteszem a botot a stégre.

Gumihal a fenéken…édesapám hív…érdeklődik fogtam e már valami mióta elköszönt…elmesélem neki a dolgokat…majd elköszönök tőle…felveszem a botot…emelem süllyesztem…emelem süllyesztem…durrrr…teljesen váratlanul ér a rávágás…tompa elnehezülős…húzom fel a halat…és ugyanaz a fejrázás mint az előbb a süllőtől…mondom ezt nem hiszem el…és abban a pillanatban már víztetőn a 40 cm körüli süllő…közeledik felém…fejrázás….ééééééééssss kipattant a horog a szájából…visszagondolva szerintem be sem vágtam annyira meglepett a kapás…vagy csontos résznél volt a horog ezért nem akadt jól…nem bánom úgyis visszaengedtem volna egy fotó után. Délután egy óra volt. Eddig elég jól alakult a napom.

 Dobtam még körülbelül húszat a környéken hátha lapul még ott rablóhal de már nem tudtam ezen a részen kapást kicsikarni. Visszasétáltam a kocsimhoz, megebédeltem és a vasútoldal felé vettem az irányt kocsival már. Fél 4 ig átfésültem a vasúti oldal ígéretesnek tűnő helyeit, de valahogy nem éreztem ott a halat. 2 helyi horgász jött egy pick-uppal…kérdezték, volt e valami…elmeséltem nekik…ők csak panaszkodtak, hogy két hete nem tudnak normális ragadozót fogni azon a részen. Ez megadta nekem is a „kegyelemdöfést”…elindultam a tó tőlem szinte legtávolabbi pontjára…kocsival 10 perc alatt ott is voltam…közben csodálatosan kezdődött a naplemente. Ritkán látni ilyen szépet, mint most.

Egy félsziget csücskén terveztem még horgászni a hátra lévő időben. Itt elég mély a víz, törés is van és egy átjáró ez a halaknak a tó hátsó bánya felőli részéhez. Kivettem a kocsiból mindkét felszerelésemet, de a gumisat fogtam meg elsőre és éreztem, hogy ha törik, ha szakad most már gumihallal dobálom végig a sötétedést. Elkezdtem legyezőszerűen jobbról balra átvizsgálni az előttem elterülő mélyülő vízrészt. Figyeltem a vizet, hátha a sötétedés megmozgat pár ragadozót a víz felsőbb rétegeiben is. De nem tapasztaltam rablást sehol. Már már rutinból emelgettem a gumihalat. Nagyon jól ráéreztem a nap folyamán mit kell csináljak, hogy a legjobban mozgassam a gumihalat. Egy apa érkezett mellém a kisfiával…pergettek ők is…pár mondat után tovább álltak. Egyedül maradtam ismét…lement a Nap teljesen és elállt a szél is. Sötétség lepte el a tájat. Gondoltam még maradok egy kicsit. Elvégre most van az igazi süllőző idő. Végigdobáltam szinte minden elérhető általam jónak vélt részt de nem tudtam kapást kicsikarni. Gondoltam dobok még egy hosszút a bánya felé aztán pakolok. Eldobtam kb 35 méterre a gumihalat. Emeleg-süllyesztem…ezt ismételgettem…éreztem a törés szélét…közeledett felém a műcsali…épp azon gondolkoztam milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen jó pecám volt…amikor hirtelen elnehezült a finom bot…bevágtam egyből és éreztem hogy vmit akasztottam…fejlámpa nem volt nálam de gyorsan közel húztam a halat a parthoz és kézzel kivettem a 35 cm forma süllőcskét.

Keresném a horgot a szájában de nincs…mondom mi lehet…forgatom a halat mikor meglátom, hogy kívülről fogja a horog az állát pont középen. Mondom ez nagyon érdekes…eszembe jutottak egyből azok a tapasztalt süllőző pergetőhorgászokkal folytatott beszélgetések, amiben ők kifejtették, hogy van olyan, amikor finnyásan táplálkozik a süllő…vagy nem is akarja megenni azonnal prédáját a ragadozó… csak megölni vagy mozgásképtelenné tenni…vagy csak az ösztön dolgozik benne és emiatt játszódik le az a víz alatt a fenéken, hogy a süllő az állával a talajhoz nyomja a kishalat vagy a kishalnak vélt gumihalat.  Nem hittem, hogy ezt fogom egyszer átélni, de most ez is bekövetkezett. Gyorsan kivettem a horgot belőle és pár gyors fotó után útjára engedtem a kis ragadozót. Csak álltam a víz mellett és újra felidéztem a nap történéseit. Pörögtek a gondolatok, végig éltem minden percét a fárasztásoknak újra. Nyugalom lett úrrá rajtam és abban a pillanatban senkivel nem cseréltem volna el azt az érzést, ami akkor töltött el. A nap folyamán vesztettem egy wobblert meg 4-5 gumihalat de ez benne van a pergetésben. Megköszöntem a tónak a szép halakat és az újabb élmények tömkelegét majd széthúztam a botjaimat és mindent elpakolva elindultam hazafelé.

   Pár éve pergetek csak, nem is szeretnék nagyon tapasztalt pergető horgásznak tűnni, de azért az évek során szerencsére fogtam nem kevés ragadozó halat. Több tízezer dobással a kezeimben sok élményem volt és most jött az alkalom, hogy írjak egy pergetős cikket is. Mikor felvetődött ennek a cikknek a gondolata, konzultáltam Balogh Lacival. Ő mondta, hogy szívesen olvasna tőlem nem csak pontyozós cikket. Én azt válaszoltam neki, hogy főleg pontyhorgásznak tartom magam és nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy azért mert fogtam pár halat pergetve már én osztanám az észt, hogy ki hogy pergessen. Erre az volt a válasza, hogy én nem pontyhorgász vagyok, hanem Horgász. Így nagybetűvel. És rájöttem, hogy mennyire igaza volt. Így születhetett meg ez a cikk is, ami remélem, mindenkinek azt bizonyítja, hogy a horgászatban bármikor bármi bekövetkezhet akkor is, ha az ellent mond minden szakirodalomnak vagy tapasztalatnak. De ha véletlenül úgy alakulna, hogy nem fognánk halat, akkor se bánkódjunk, mert a természetben lenni bármikor jó!

            Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Schweininger „Tomichef” Tamás