Barion Pixel

Horgásznap gyerekeknek

Amikor megfogant az ötlet, hogy egy módszereket bemutató horgász napot hozzunk össze Dömsödön a Művelődési Házban elsősorban gyerekek számára, őszintén szólva még fogalmam sem volt, hogy merre induljak.


Végiggondoltam, hogyan lehetne egy fél napba besűríteni a fő szakágakról annyi információt, hogy ne is legyen túl hosszú egy blokk, ugyanakkor adjon annyi és olyan minőségű információt, amiért érdemes eljönni. Ezúton is elnézést kérek a rablóhalas horgászoktól, de ezen a napon ez a nagyon fontos téma kimaradt, talán legközelebb esetleg egy több napos rendezvényen már egészen biztosan foglalkozunk vele, mert megérdemelné.

A végül kikristályosodott három fő témakör, ami belekerült az előadásba, ezek a következők lettek: először az úszós horgászat, másodiknak a feederbotos és harmadiknak a bojlis horgászat. Az első egyértelmű, minden horgászat alapja, szinte kivétel nélkül mindenki ezzel kezdi. A második kettőt vehettem volna akár egyben is, mint fenekező horgászat, viszont ez a két viszonylag modern ág mindenképpen külön témát és időt érdemelt.

Három olyan barátomat, ismerősömet kértem fel egy-egy témakör részletesebb bemutatására, akik az adott szakágak szakértői, elég tapasztalattal és eredménnyel rendelkeznek a tudás átadására. A rendezvény iránti lelkesedésükre jellemző, hogy mind a hárman teljesen ingyen jöttek el, valamint egyikük esetében sem volt szükség „B” tervre, azaz mindhárman elsőre elvállalták ezt a nemes feladatot. Ami külön említést, és nagy-nagy köszönetet érdemel, hogy két cég, a Top-Fish 2001. kft (a Spro és Nevis) hazai forgalmazója, valamint a Dovit Kft is ajánlott fel ajándékokat a résztvevők számára, méghozzá jelentős mennyiségben! Ezen kívül a dömsödi Oktatási és Művelődési Központ szintén térítésmentesen biztosította számunkra a termet, köszönjük!

 Rövid felkonferálás után kezdődhetett az előadás

Úszós horgászat témában Kádár Zsolt (KZS) tartott másfél órás ismeretterjesztő bemutatót, mely során az alap spiccbottól kezdve a történetet a machbotos úszózáson át végül a rakós bot bemutatójáig jutottunk, meglepő szakmai mélységekbe is bepillantva e rövid idő alatt. Az előadást összerakott komplett szerelések, versenyláda és tartozékai is színesítették.

 A kezdésre majdnem meg is telt a terem

 Zsolt felkészültsége nagyon alapos volt

 A legapróbb részletekbe is szerette volna beavatni az érdeklődőket

 Miért jobb egy versenymerítő a hagyományosnál?

 A horgászat Forma 1-e, a rakósbotos horgász módszer

 Néhány hozzávaló...

 Alaptétel: a gumi nyúlik...

 Az előadás végén sok volt az érdeklődő

 A bátrabbak a versenyládára is felülhettek

Feeder témakörben Jámbor Attila a szükséges felszerelés részletes bemutatása után végszerelékben leginkább a method módszer ismertetésére helyezte a hangsúlyt, részletesen bemutatva azt, majd az önként jelentkező gyerekekkel etető anyagot kevertek, rostáltak, végül egy akváriumban bemutatásra került, miként is működik ez a gyakorlatban.

 Jámbor Attila blokkja előtt rendeztük a Dovit ajándékait

 Majd Attilával ki is osztottuk azokat a közönség nagy örömére

Ismerkedés a feeder bottal

Jó móka az etetőanyag keverés

Szerencsére mindkét keverék gyümölcsös jellegű volt...

Amit persze a profi horgász áttör egy szitán

Majd Attila bemutatta a hibátlan végeredményt method kosárban, amiért dolgoztak

A bojlis módszert Schweininger Tamás (Tomichef) mutatta be, szintén látványos komplett szerelést kipakolva, rod-poddal, rádiós kapásjelzőkkel, felszerelésekkel és természetesen botokkal. Tomi kitért a végszerelékek és csalik sokaságára is, nagy kedvenc volt a résztvevők körében például a bojlik dipelése, majd az eredmény megtekintése akváriumban.

A bojlis rész előtt Schweininger Tomi kiosztotta a Top-Fish 2001. kft nagyvonalú ajándékát

Természetesen minden résztvevőnek jutott

Szobahorgászathoz képest elég profi felszerelés, nem? :)

Nem, ezek nem cukorkák. Bojlik minden ízben :)

Hmmm...szóval te így kötöd?

Tomi rendületlenül magyarázza a technikát

Látványos rész volt a különböző bojlik viselkedése az akváriumban

Akkor dipeljünk!

És lássuk, hogyan működik a vízben!

A nap végére azért Tomi is elfáradt

A HORGÁSZNAPON KÉSZÜLT ÖSSZES KÉP ITT! 

A magam és a szép számú érdeklődő nevében hatalmas köszönet a srácoknak áldozatos és lelkiismeretes munkájukért, a két cégnek, a Top-Fish 2001. Kft-nek és a Dovitnak pedig az ajándékokért!

szöveg: Balogh Laci képek: Kádár Zsolt és Berényi Zoltán (Segal)

halat.hu    2015/02/23
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz