Horgász születik

Az egész horgászattal kapcsolatos dolog 13 éves koromban kezdődött. Ajkán nyaraltam a rokonoknál, a társasház egy csónakázó tóra nézett, ahol rendszeresen sétáltam. Egyszer azonban séta közben két fiatal srácot pillantottam meg amint egy parafa dugót huzigálnak ki és dobnak be újra a vízbe. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálnak, így ártatlanul odaténferegtem és elkezdtem beszélgetni velük. Kiderült, hogy titkos horgászaton vannak, és a macskájuknak szeretnének egy-két bodorkát hazavinni. Ellestem hát mit csinálnak és megpróbáltam magam is, de én valahogy nem jártam sikerrel. Gyerek fejjel azt gondoltam megfogom a halat és hazaviszem apuéknak az akváriumba. Ma már átgondolva egyrészt az illegális horgászat nem éppen szép dolog, másrészt a több mint 100 km – es útszakasz igencsak megviselte volna a halakat, már ha egyáltalán életben maradtak volna. Ezen élményeket aztán otthon elmesélve édesapámnak fellobbant a rég elfojtott peca utáni vágya. Tettestársként Ferit is bevontuk, a keresztapámat.

Amikor én még kissrác voltam...

Első közös horgászatunk 1998. december első heteiben a Duna-Tisza csatornán volt. Apu szerzett nekem egy két részes 1,2 méteres vékonyka botocskát egy régi tároló orsóval. Aznap 2 darab sügeret sikerült fognom, ez volt életem első halfogása! Rá pár napra sajnos a kemény fagyok is megjöttek .

Én persze folyamatosan rágtam apa fülét, hogy ugyan menjünk már ki és megint sügerezzünk a csatornán. Egyszer azonban mondta, hogy nem olyan a horgászat, hogy gondolunk egyet és megyünk, nagy szervezést igényel és PÉNZBE is kerül. Számomra ez akkor nem volt teljesen tiszta, mivel azt gondoltam, folyik a víz, úszik a hal, bedobom a kis úszómat , halat fogok, jut elég mindenkinek a vízből is és a halból is, miért kéne érte fizetni?

Elérkezett 1999. januárja. Elég vastag telünk volt, ami a jeget illette és elmentünk a Délegyházi tavakra. Egy szombatot és egy vasárnapot töltöttünk ott 9-14 ig. Első jeges élményem, hogy lékből horgásztak apuék. Én az elmaradhatatlan kísérő voltam és büszkén olvasgattam életem első pecás újságát a Magyar Horgász 1999-es első, januári számát, amin egy csuka volt, amit épp egy lék mellé helyezve fotóztak. Na, pont erről álmodoztam én is, hogy csak ülünk, majd egyszer csak arra téved egy csuka és visszük haza anyunak a halat és apuval mi leszünk a hősök. Ez szombaton valahogy nem akart összejönni. Másnap ugyanoda leültünk, a léket apuék újra felnyitották és újra nekivágtak. Délben meg is lett a gyümölcse a várakozásnak, apu megfogta az első csukát, amit életemben láttam. Hatalmas élmény volt, mindenkinek újságoltam bent a suliban hogy mi volt: a jégen voltam és milyen csodás, szuper élmény volt, még úgy is hogy nem én fogtam. Ezt látva apu kiváltotta magának is és nekem is az engedélyt. Neki rögtön vizsgázni is kellett, de én egyből megkaptam életem első horgászengedélyét, ami egy gyermek állami horgászengedély volt.

Jeges Délegyháza

Ezek után egy elég merész próbálkozásunk következett. Autóstérkép alapján irány egy Jászberény előtti pici falucska, Jászfényszaru. Itt több nagyobb tó található, de természetesen mind be volt fagyva. Nagy reményeket fűztem a dologhoz, hogy itt is csak is sikerrel zárulhat a nap, ha már múltkor olyan jól szerepeltünk. Hát tévedtem. A táj szép volt és egyedi, de a csukuszok nagyon nem akartak eszegetni.

Jászfényszaru télen

Onnantól kezdve úgy éreztem megállíthatatlan leszek. Hát az első pár alkalom nem ezt mutatta. Mint gyermekjegy tulajdonos kizárólag kishalazhattam, és az sem ment zökkenőmentesen. Első pár alkalmunk Veresegyházára vezetett, ahol megkaptam életem első amolyan igazi botját és orsóját. Egy kis citromsárganyelű bot volt 1,6 méteres hosszúsággal, mellé egy pici Goldstar keszegező orsót. Látni lehetett rajta, hogy nem új, de kit érdekelt, hisz csak az enyém volt, és horgászhattam vele. A csalim természetesen kenyérgyurma volt és nem ment még jól a csalizás sem. Apuék is egész nap mindössze 3 rákot fogtak, így inkább azokkal játszadoztam a vödörben.

Ha nem volt sikerélményem hamar rá untam a pecára, ha meg végképp nem volt apuéknál sem semmi, jött az a kérdés, amit szerintem nem sok horgásztársunk szeret: ” MIKOR MEGYÜNK MÁR HAZA?” Apunak és Ferinek nem egyszer az idegeire mentem ezzel a kérdéssel.

Apu megszerezte videokazettán a kollegáitól a Kedvenc horgász vizeink sorozat első, második és harmadik részét. Ezeket nézve fedezgettük fel gondolatban a tavakat illetve a pecabolt vezetőjével, akit apu csak Mukinak hívott. Megkaptam életem első spiccbotját, ami nem volt más, mint egy 3 méteres SILSTAR bot, valamint az első Ifjúsági engedélyem is a vizsga is mellé, így beléphettem a fenekezés világába. Ezen beruházások miatt apu lemondott a kinézett botjáról és orsójáról, csak hogy nekem meglegyen a bot és az engedély.

Silstar botom

 Rengeteg tavat bejártunk. Téli időszakban, főként február elején Délegyházán csukáztunk, az év többi részében jártuk a környéket. Sok tó azóta már bezárt, átnevezték, de akkor remek élményeket adtak.

Délegyházi tavak télen

Apu élete első pontyát Erdőkertesen fogta. Ott mintha megtört volna valami jég szerű dolog, mert utána csak úgy rángatta kifele a pontyokat, ha egy hónapban egyszer eljutottunk valahova.

Apu első pontya Erdőkertesen

Következő pecánk a Petőfi horgásztóra esett. Nem volt valami nagyon jó idő, de nekünk éppen megfelelt. Sokan voltak már akkor a tavon, így olyan helyre ültünk le, ahol már pakoltak, mivel aki megfogta a napi kvótát, annak a házirend szerint mennie kellett. Nálunk 4 ponty volt a lehetséges kvóta, amit teljesen nem sikerült aznap kiaknázni, de 3 darabot azért megfotunk.

A Petőfi tavon

Rá egy hónapra a Délpesti Horgász egyesület tavának megnyitásának már másnapján ott voltunk,amit annak idején csak Mészáros tónak hívtak. Ott fogtam életem első pontyocskáját konzerves borsóval. Egész nap fogdostuk a pontyokat, de mind 22-23 cm volt , így a méretkorlátozás alá estek bőven. Végül 2 pontyot vittünk haza 33 és 35 cm hosszúak voltak.

Szereléket kötözgetni azonban nem tudtam, apunak hosszú idejébe tellett mire megtanított akár egy horgot is megkötni, nemhogy komplett szerelékeket megcsinálni. Az első fenekező szerelékemet egy végólommal csináltam, a gyerekkoromban csak vadászrepülőnek hívott ólomból készült. 40 gramm volt az ólom és jó igényesen csomóztam rá a damilt és a gubancgátló csövet.

Első tesztelése a szereléknek Jászfényszarun volt, konkrétan a Kalapgyári 1-es tavon. Hemzsegett benne a törpeharcsa így gondoltam lesz sikerélményem is és apu is örülhet, hogy elfoglalom magam. Ez így is volt az első 10 percben, ugyanis az első dobásnál a magam felett lévő faágat sikerült végérvényesen megakasztanom. Szegény jó apám nekiállt kötni nekem még egy szereléket, a kis ládájából előszedte egyetlen etetőkosarát és megkötötte nekem. Szerencsét hozott, ugyanis kettesével szedtem ki a törpéket a tóból és délutánig 110-et fogtam belőlük apa nagy örömére, hisz minden darabbal hozzá mentem hogy szedje le, mert hát szúr, csíp, rúgkapál. Ők kemény, fúrt kukoricával horgásztak aznap sajnos eredménytelenül.

Következő alkalommal a Mészáros tavon voltunk, ahol aznap reggel derült ki hogy NAPHAL  FOGÓ VERSENY lesz gyerek és ifi horgászok részére. Apuék befizettek rá és vettek nekem csontit is. 370 grammal lettem 5. helyezett, úgy hogy a végén a versenyzők fele dorgálást kapott, mert a szülők besegítettek a versenybe. Én büszkén mutattam apunak az 5. helyért járó 3 méteres Trabucco spiccbotom.

 Naphal fogó verseny 

Egyik névnapomra Feri és Apuék közösen vettek nekem egy 3,6 m DAM fenekező botot. Másnap utunk Mukihoz vezetett, ahol végigmértük a használt orsókat, hogy melyik a legolcsóbb, mert az újak drágák voltak. Akkor kaptam meg életem első pontyozó orsóját egy szintén DAM QUICK VSI 430-ast, ami máig megvan és üzemel.

Voltak hónapok hogy nem mentünk sehova, mert gyűjtögettek apuék a nyári meglepetés pecámra, ami nem volt más mint életem első többnapos horgásztúrája  Jászfényszarun. 3 napot töltöttünk ott, amit egymást követő 2 évben is megismételtünk. Ha halakban nem is volt gazdag, de élményekben annál inkább: Kettő mocsári teknőst is láttam elég közelről, snecivel nagy sügeret fogtam, apu 30 centis kárászt fogott pontyozás közben, Feri 2 kilós süllőt, majd utolsó nap apu 3,5 kilós pontyot, esti pecák a petróleumlámpa fényében, bográcsos lecsó… szóval páratlan napok voltak!

 Jászfényszarui képek 

Bosszúság is ért bennünket sajnos azon a tavon. Úszóval pecáztam, amikor is bedobásnál feltekeredett a zsinór a bot végére, ezzel összegubancolva a szerelékem. Apunak szóltam, aki otthagyta a bedobott fenekező botjait és bosszankodva a segítségemre sietett. Sikerült is a problémát elhárítani, azonban amikor visszaért a botjaihoz már csak egy volt ott, a másikat elvitte egy nagyobb hal. Erről a bottartó ágasa árulkodott, árván, meghajolva nézett a tó fele. A csalódás leírhatatlan…

Következett a húsvét, locsolásból összeszedett pénzemet mindig megfeleztem a nővéremmel, utána pedig apuhoz mentem és megvitattuk mit lehetne beszerezni. Akkor kaptam aputól egy 3 méteres keszegező botot és vettem a saját locsolásból szerzett pénzemből egy 5 méteres spiccbotot. Apu utána járt, hogy tud szerezni kimaradt erőgumit és megcsinálta nekem a spiccboton ezt a technikát.

Az első különös szerelékes élményemet a Volán tavon éltem meg. Apu kötött egy gumizott fenekező szereléket, ami egy spiccbot begumizásából maradt meg. Egy stégről horgásztam egész nap és a nádmellé dobáltam, de eredménytelenek volt. Azonban délután egy újracsalizást követően rögtön kapásom lett. Felemelő érzés volt úgy látni a halat, hogy a gumi nyúlik a hal pedig szinte egyhelyben úszik.

Végezetül az érettségim után kaptam egy olyan ajándékot, hogy kifoghattam egy afrikai harcsát a Moby Dick horgásztó rendszer egyik tavából. Felemelő élményvolt kiszedni az 5,5 kg s halat és örök élményt adott ezzel. Apu a félretett pénzéből vitt el, és még anyu is hozzápótolt.

 Afrikai harcsám a Moby-ról 

Ahogy nőttem fel úgy láttam mennyire a pénzről szól az egész. Nem voltak sem szuper szerelékeim, sem szuper ládám, sem szuper székem, még is élveztem az egészet. Ezt a sok mindent mind apunak köszönöm, hogy olyan kitartó volt velem szemben, még ha sokszor az idegeire is mentem. Mindig összekaparta valahogy a pecára szánt pénzt, sokszor plusz munkát is vállalt, csak azért, hogy kivigyen és eltöltsünk egy napot, nem beszélve a horgász kellékeim beszerzéséről, amit finanszírozott nekem.

Ma már én próbálom kirángatni néha magammal őt, hisz lehet sok minden megváltozott, de szeretnék visszaadni abból a sok jóból, amit ő adott nekem. Sok gyereknek tudom, hogy  fele ennyi sem adatik meg ezért a cikkben leírt első versenyemen nyert Trabucco spiccbotomat felajánlanám a rászorulóknak és remélem új gazdája  ha nem is rengeteg de sok élménnyel és tapasztalattal lesz gazdagabb!

Köszönök mindent apu és változatlanul, amikor ráérsz én bizony viszlek magammal!

Apa retro :)

Képek és írás: Lacoking