Barion Pixel

Holiday Páros Pontyfogó Kupa-avagy egy verseny margójára...

Rendhagyó jelleggel került megrendezésre a Holiday Páros Pontyfogó kupa 2014. április 13-án a Villantó –Horgásztó nagy taván.


 A megmérettetésre 28 csapat jelentkezett, ezért három szektorba került kialakításra a tó „hosszú szakaszán” kettő, illetve a bejárat alóli szakaszon egy szektor. 

Szokás szerint reggel már 6 órakor gyülekeztek a horgászok a büfé környékén. Az előzetes esélylatolgatások mellet szóba kerültek a nyeremények is, hiszen az abszolút egy, kettő és három helyezettek Horvátországi nyaralással, a négy, öt és hatodik helyezettek Velence tavi üdüléssel lehettek a verseny végére gazdagabbak. A szektor 3. 4. és 5. csapatok pedig serlegdíjazásban részesültek. Akik az előzőnapi a Villatón első ízben a kis tavon megrendezett Star Leicht kupán részvettek bizakodva tekingettek a nagytó felé, hiszen szombaton annyian horgásztak a nagy tavon mintha ott is versenyt rendeztek volna, és a tó az nap ontotta magából a halat. Kisebbet és nagyobbat, pontyot, kárászt, tokot egyaránt. Volt olyan versenyző, aki az előző napi edzés eredménye fényében biztos csali tudatában érkezett, hiszen mint elmondta 40-nél is több ponty akadt szombaton a horgára.

Az eligazítás és a sorsolás után mindenki sietve indult a kihúzott állás irányába, hiszen a halak ugráltak az idő is szépnek ígérkezett, a pálya is jónak tűnt, hiszen az idei évben már 6,5 tonna ponty került a nagytóba betelepítésre. A felkészülés és az etetés után 8 óra 30-kor eldördült a startpisztoly.

Volt olyan csapat, amely már az első 5 percben szákolhatott, de akadt olyan is, aki az odasereglett kárászokat próbálta kiszűrni.  

A verseny állása igen változatos képet mutatott, volt olyan páros, aki egy-két óra leteltével találta meg a „tuti” csalit, de olyan is ahol csak a csapat egyik tagja remekelt.

Már az elején sejthető volt, hogy Kiss Péteréket ezen a napon nehéz lesz utolérni

Az első mérlegelés után már folyt az esélylatolgatás. De ismételten bebizonyosodott, hogy a Villantón nincs tuti hely! Most a tó végében és a közepén húzták jobban a halat a februári és márciusi versenyeken itt volt csendes a víz.

Vörös Zsolt fogta a mai nap legnagyobb halát

A hat óra verseny idő hamar elszállt és már ismét dörrent a pisztoly.

A kondérban a lefújásra a finom csülök pörkölt is elkészült, bár a krumpli az utolsó pillanatban volt csak hajlandó megadni magát. Miközben a versenyzők jóízűen falatoztak az eredmények összesítése is megtörtént.

Itt még gazdájukra várnak a díjak

Amely a következőképpen alakult:

Holiday Kupa Végeredménye:

Külön díjasok:

Legeredményesebb Ifi: Darányi Bence

Legeredményesebb Hölgy: Fehér Eszter

Fehér Eszti a kupát rendkívül sportszerűen felajánlotta a második legeredményesebb Hölgy horgásznak!

Legnagyobb hal: Halvér Team Keszthely Vörös Zsolt /Szákolt: Soós István/

Mázli díjas: Butchers Team (Hárskuti Sándor – Tsa.)

Abszolút helyezettek:

1.         Kiss Péter – Horváth Attila 55.57 kg. A szektor

Nyereményük: Serleg + Horvátországi közvetlen tengerparti Nyaralás Sv. Filip i Jakov: Dardin-ban Június 13-20 4+2 fő részére 7 éjszakás lakókocsis elhelyezéssel

2.         Zoral Team (Brazsil Gábor – Bak Dániel) 21.25 kg. B szektor

Nyereményük: Serleg + Horvátországi Nyaralás Május 9-16 turnus 8 nap 7 éjszaka 4+2 fő részére Sv. Filip i Jakov: Dardin-ban lakókocsis elhelyezéssel, Kempingben közvetlen tengerparton.

3.         Csuma Wonder Bait Team (Fehér Eszter – Csabai János) 15.43 kg. B szektor

Nyereményük: Serleg + Horvátországi Nyaralás Május 9-16  3+2 fő részére 8 nap 7 éjszaka Sv. Petar: Filko-ban lakókocsis elhelyezéssel, Kempingben közvetlen tengerparton.

4.         Báthory Feeder Team (Oláh Csaba - Rottenbiller Zoltán) 23.68 kg. A szektor

Nyereményük: Serleg + Velencei Lakókocsis horgászat: Drótszamár Kempingben A kemping a Velencei-tó partján található, közvetlen vízparton, Május 11-16   /5 éjszaka  

5.         Hamutiprók (Erdős László – Palyov Attila) 17.7 kg. B szektor

Nyereményük: Serleg + Velencei Lakókocsis horgászat: Drótszamár Kemping. A kemping a Velencei-tó partján található, közvetlen vízparton, Május 2-9   /7 éjszaka

6.         Halvér Team Keszthely (Soós István – Vörös Zsolt) 8.94 kg. C szektor

Nyereményük: Serleg + Velencei Lakókocsis horgászat: Drótszamár Kempingben. A kemping a Velencei-tó partján található, közvetlen vízparton, Május 9,10,11-ei hosszú hétvége

Serleg díjazásban részesültek:

A Szektor:

3. Red Carp Team (Pétercsák Istvánné - Pétercsák István) 12.98 kg

4. Jäger Team (Darányi Tibor– Darányi Bence) 10.96 kg.

5. Szeiler Adrien – Szeiler András 9.9 kg

B Szektor:

3. Fabula Marina - Kovács Gábor 4.82 kg.

4. Carp Killer Corp (Rádi Attila - Szilágyi Gábor) 4.41 kg.

5. Ponytfogó.hu team (Csukat Károly - Vaskó Károly) 3.65 kg.

C Szektor:

3. Unlucky Team /Szűcs Lajos – Fabók Ferenc/ 8.68 kg.

4. BAGGIO Team/Sinka Márton - Török Levente/ 6.44 kg.

5. Koch Norbert - Németh Balázs 3.92 kg.

Érem díjazásban részesültek:

A Szektor:

6. Matula Horgászbolt Keszthely (Kövári Zoltán – Gradwohl Krisztián) 8.88 kg.

7. VégetekOne (Balogh László - Doktorits András) 6.87 kg.

B Szektor:

6. Földesi Ildikó – Kósa Zoltán 1.82 kg.

7. Dragon Team (Sebestyén Krisztián - Pálfi Zsolt) 1.57 kg.

8. Ponty-jó csapat / Szabó Adrienn – Rideg Sándor/ 1.19 kg

9-10. Macy Fisch (Petey Mária - Tudja Sándor)                                                                          Vamberszki Team / Vamberszki Krisztina – Mayer Zoltán/

C Szektor:

6. Szabó Géza – Szalai József 2.8 kg

7. B.B Carp Team /Balázs Ferenc és Tsa./ 1,45 kg.

8. Nagy Csapat (Nagy Zsolt és Tsa) 1.1 kg.

9.-10. Frany Carp Team/Németh Ferenc-tsa/                                                                             ZSOLISZ Carp Team /Liszkai János – Zsolnai István/

Összességében egy jó hangulatú versenyen voltunk túl! Igaz, hogy a tó most sem mutatta az igazi „hétköznapi” arcát. Ezt főleg azok sopánkodtak, akik előzőnapi teszt horgászatukon fellelkesülve ültek le a versenyre. Ismét bebizonyosodott, hogy itt nincs tuti nyerőhely. Ismét más helyen nyerték a versenyt!

Ezúton is szeretném megköszönni a Szilágyi EA Bt-nek a verseny megrendezéséhez nyújtott segítségét. Nem utolsó sorban a megjelent sporttársaknak a kitartást!

Találkozunk a Szuper Kupán!

                                                                                                          Fabók Ferenc

halat.hu    2014/04/16
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz