Barion Pixel

Hogyan került a csonti a tojásba? Avagy Sufni tuning 2.

Azt hiszem talán vagy két teljes estén keresztül tudnék mesélni a locsolós élményeimről. Sajnálom is nagyon, hogy ez a szép szokás kezd kimenni a divatból, hisz’ annyi szép pillanatot okozhatna mindenkinek.


 A mostani történet is valahol Húsvét hétfőjén indul, egészen pontosan azelőtt egy héttel. Épp egy kiadós vasárnapi ebéd után ecsetelgettem a legújabb barkács ötleteimet a kedvesem édesanyjának (!), és láttam rajta, hogy a csontis kosár ötlete valamiért nagyon megfogta. Talán nem is az ötlet, hanem csak az alapanyag. „Miért nem csinálod Kinder tojásból?” – kérdezte. Azóta is azon gondolkozom, hogy találhat-e jobb ötletgazdát egy barkácsoló horgász egy kreatív óvónőnél? Az alapanyag tehát adott volt, a megvalósítás nehézségeit pár perces guglizással áthidaltam, és azt hiszem nem is lehetne jobb időpontban mindezt bemutatni, mint ilyen közel a locsolkodáshoz (természetesen így mindenkinek marad ideje a kisgyerekektől begyűjteni a „hozzávalót”).

1.) Első lépésként szerezzünk egy Kinder tojást. Az elmúlt hónap kutató munkája alapján elmondhatom, hogy a régebbi fajták teljesen szétszedhetőek, az újabbak viszont egy kis áthidaló résszel vannak megoldva. Nekem jobban tetszenek az újabb fajták, mert a „sisakjuk” kisebb, így a megtöltésnél könnyebben tudunk beléjük több csontit tenni. (Az alábbi képek egy old-timer tojás hozzájárulásával készültek, mert ekkor még csak ehhez jutottam hozzá sajnos.)

2.) Ezt követően szedjük szét a tojást, és mindkét végébe fúrjunk egy lyukat. A „sisak” (a tojás kisebb része) részén lehet egészen kicsi a lyuk, mert itt csak damil fog áthaladni, az alsó részen azonban egy kis facsavarnak megfelelő lyukat kell fúrnunk.

3.) Ha ezzel megvagyunk akkor vegyük szemügyre a tojásunk alsó részét. Itt láthatjuk, hogy egy kis kiálló perem hivatott a két fél összetartását véghezvinni. E fölött a perem fölött azonban van egy extra rész, amit én feleslegesnek tartok.

4.) Ezt a részt tehát egy szikével vágjuk le óvatosan, és így nem lesz útban majd a későbbi furatoknak.

5.) Ha eddig megvagyunk, akkor jelöljük be a lyukak helyét a tojáson. A tojás legnagyobb átmérője 10cm, én 4 lyukat szoktam egy körbe fúrni, tehát 2,5cm-enként jelölöm a lyukak helyét.

6.) Tapasztalataim szerint sokat segítünk magunkon, ha egy vékony fúróval előfúrjuk a lyukakat, mindenképp érdemes megtenni a későbbi precízség érdekében.

7.) Ezután fúrjuk meg a végleges méretű lyukakat. Bevallom őszintén, én érzésre szoktam kiválasztani a fúrószárat, de ha valakinek nincs kiinduló alapja a megfelelő mérethez, ha legközelebb egy horgászboltban jár, mérje meg valamelyik gyári kosáron a lyukak átmérőjét, azzal biztosan nem tud tévedni.

8.) Ha a furatok a helyükre kerülte, akkor sok lesz a sorja. Én ezt fogóval, és késsel szoktam eltávolítani, vigyázva, hogy a lyukakat ne tágítsam tovább. (Egy kis smirglipapír sokat segíthet a műveletek végeztével.)

9.) A két felet összeillesztve a végeredmény már egészen hasonlít egy csontis kosárhoz.

10.) A vivősúlyról egy körteólom fog gondoskodni. Fontos, hogy olyat válasszunk, aminél a forgó minél nagyobb része szabadon van.

11.) Fűrészeljük le az ólom tetejét, úgy, hogy a forgót is eltávolítsuk. (A következő képek minőségéért elnézést kérek, sajnos a sufni elég sötét, nem könnyíti meg az amúgy sem profi fényképész a munkámat.)

12.) Reszeljük simára a keletkezett felületet, hogy minél jobban tudjuk majd a helyére illeszteni.

13.) Fúrjunk akkora lyukat az ólomba, amibe egy kis facsavar némi erőlködés árán majd stabilan tud rögzülni. (Két darab fúrószáramba került mire rájöttem, hogy a fúrót fokozatosan kell lassítani, ha elértük a kívánt mélységet, különben, ha hirtelen állítjuk meg, a nagy súrlódás miatt megcsavarja a fúrószárat, és eltöri azt!)

14.) Így fest az alsó rész szerelési útmutatója. A belső oldalra olyan alátéteket teszek, amik egymásban el tudnak fordulni, agy az ólom végleges pozícióját könnyebben tudjuk a függőleges irányba terelni.

15.) Egy csavarhúzóval szereljük össze a rendszert úgy, hogy minél központosabban, és függőlegesebben álljon az ólom.

16.) A „tető” elkészítéséhez a következők kellenek: egy darab vastagabb zsinór, egy kis méretű anyacsavar, egy kis forgó, és egy akkora gumigyöngy, ami rá tud csúszni a forgó fülére.

17.) Húzzuk át a forgót a zsinóron.

18.) Majd a gumigyöngyöt mindkét zsinórszálon áthúzva csúsztassuk a forgó fülére.

19.) Ezután vezessük át a „sisak” felső lyukán a zsinórt.

20.) Végül pedig rögzítsük a belső oldalon a kis anyacsavarra való csomózással. A csomókat húzzuk minél szorosabbra.

21.) Ezzel kész is a sajátgyártású csontis kosarunk, ami ebben a zord tavaszi időben sokat segíthet a horgászatunk eredményességén. Amint látjátok az egyiken több lyuk van, ezzel a csontik kimászási sebességét szabályozhatjuk. (Például a peca elején, ha több csontit akarunk bejuttatni gyorsabban, akkor a „lyukasabb” a jó megoldás.) És nyugalom, dobás, és vízbecsapódás közben sem esik szét a kosár, sok teszten van már túl, így biztosra mondhatom! :D

Zárszóként annyit mondanék, hogy az angol videókat nézegetve, az egyik horgász azt ecsetelte, hogy sokkal jobban szeret csontis kosárral kereső pecát végezni, mint pellettel, mert a csontival nehezebb eltelíteni a halakat, így ha utána ugyanoda visszadob, több esélye van, hogy lesz még olyan hal, ami csak az ő horgára vár.

Ha valakit mélyebben érdekel az ezzel a fajta kosárral való horgászat annak ajánlom a következő

(angol) videót: https://www.youtube.com/watch?v=CLV-YyRzPzw

Ilyen szép compókat adjon nektek a csontis kosaratok!

Görbüljön! 

Képek és szöveg: Zelenai Ferenc

halat.hu    2015/04/12
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz