Barion Pixel

Hétköznapi hősök avagy 36 órás verseny a Villantón

„Az ember mindig remél………..” Több alkalommal felvetődött, hogy rendezzünk egy hosszabb versenyt, próbáljuk meg a határainkat feszegetni.


A hosszas szervezés és időpont keresgélés után, amikorra a meteorológusok is szép időt jósoltak számunkra, a szolunáris táblázat is jó és igen jó fogásra váltott. Az ötlet végül megvalósult, 2015. április 16-án péntek 18 órától került megrendezésre az I. Villantó maraton elnevezésű 36 órás páros pontyfogó verseny.  

Gazdára várva

A csapatok már 13 órától gyülekeztek a Villantó bejárata környékén fürkészték a vizet, megszemlélték a szektorokat, kikérdezték a horgászokat és egy-két snapssz is lecsúszott csak úgy bátorítóként.

Egyet biztosan megállapítottak már a verseny elején, az időjárás nem kegyelmezett nekünk, több időjós is ezekben a pillanatokban csuklási rohammal küszködhetett, az előre jelzett 22 fok 15-re változott a napsütés pedig sehol sem látszott.

 Hol itt a napsütés?

Az egyre komorabbra forduló időjárás ellenére a sorsolásra a jelentkező 24 csapatból 22 beérkezett, a másik két csapat pedig telefonon jelezte, hogy jönnek „nehogy kihagyjatok minket”. 

A sorsolás két körben zajlott első körben a csapatok szektort, másodikban a szektoron belüli állást húzhatták ki. A két húzás között pedig átvehették a verseny szponzorától (Dovit Kft.) kapott pelleteket és etető keverékeket. Nagy örömünkre ekkor már az eső is elkezdett incselkedni a versenyzőkkel.

Gyors kipakolás és alapozó etetés előzte meg a táborépítést! Minden csapat elsőként a pecákat akarta a vízben tudni.  A hetek óta minden versenyző által várt lövés végre elhangzott!  48 versenyző és 13 segítője sürgött forgott a parton. A kezdést követő 5. percben már jelezték a sporik „meg van az első”.

 

Ilyen erős vagyok, vagy a szél nagy?

Tempósabban barátom!

Ekkorra már az eső is komolyabban fenyegette a versenyen résztvevőket, de nem adtuk mi sem könnyen magunkat. Küzdelmes esős éjszakát követően reménykedve vártuk nappalt. A változatosság kedvéért, hogy az elázott ruháink könnyebben megszáradhassanak viharos széllel érkezetek a nap első sugarai. Aztán a nap eltűnt a szél viszont makacsul maradt az egész nap folyamán viharosan tombolva, csak az esti szürkület szelídítette meg.

 Csendélet

De ne szaladjunk előre! Az éjszaka érdekes fejleményeket hozott azokon a helyeken ahol vártuk a halat valahogy nem működtek. A hosszú szakasz legvégében szépen fogta a pontyot a Vasműszaki Lacháza csapata a C szektortól elhúzva. A tó elején Carp Ciller Corp Liptai Laci és Rádi Attila vezette a B szektort. Az A szektorban ami a verseny legnagyobb kihívását jelentette az eső és a szembe fújó viharos szél miatt, jómagamnak és Szűcs Lajos barátomnak sikerült a hetes helyen horgászva amely a „sziget” bejárója elhúznunk a szektortól 34 kiló körüli fogásunkkal. Amire nem is számítottunk mert az a rész híresen nehéz pálya. 

 Végem van

 Mégsem

A tokok közben megkeserítették a versenyzők életét, mindenhol tok és tok! A viharos szél és a lehűlés különös étvágyfokozóként működve csalta a tó összes tokját a horgainkra. Többen 15-20 darab tokot vezettünk a merítőbe és gyors búcsúzást követően engedtük vissza a vízbe azzal a meghagyással, „szólj a többieknek, hogy pár állással arrébb jobban örülnek nekik”

 Mindjárt viszi

 Mégsem

De mindenki várta a jó meleg ebédet, ami melegentartó dobozokban érkezett. A pulyka raguleves és a sertéssült burgonyával és párolt lilakáposztával osztatlan sikert aratott. Bár ebéd közben mindenki fél szeme a botján volt. A délutáni mérlegelés ismét változtatott az eddigi álláson mivel a szektorok közepén is elkezdték a felzárkózást.  Délutánra több csapat is új lendületet kapott ennek hatására a többi csapat pedig újabb csalin és trükkön törte a fejét, de meglepetésünkre ziggelve 2 méteres előkén a tokok jelentek meg a szektorunkban.  A verseny izgalmát csak a vacsorára érkező pizza zavarta meg mert a széllel már senki sem törődött, kezdtünk hozzászokni. A második éjszakát megelőző mérlegelés kezdte beigazolni azt amiről a versenyt megelőzően tanakodtunk „minden lehetséges”. Ahol eddig szinte bányászták a halat ott egy két darabot mérlegeltünk, mások viszont erőteljesen jöttek felfelé, darabonként csökkentve a tetemes hátrányukat.

 Nekem meg van az arany

 A legkisebb is számít

Az éjszaka folyamán versenyzőnkre beköszöntött a harmadik csapás! Mínuszba fordult az éjszaka! Hajnalra nem csak a merítők fagytak a ponty matracokhoz, hanem a versenyzők is a székeikhez, a kézmosó víz is jéggé változott a vödrökben.

 A mindent eldöntő pisztolylövés után megkezdődött az utolsó mérlegelés, amely ismételten megfordította a verseny eddigi állását. Az a szektorban végig vezető Unlucky team a második helyre került még a 3 darab 6 kiló feletti hajnali ponty sem mentette meg őket attól, hogy a 4 es állásban horgászó Villantó team hajnalban mindössze 4 óra alatt 55 kiló pontyot varázsolt ki a vízből. Az egyes állásban horgászó Csukat Karcsiék is 40 kilogramm felett fogtak ebben az időszakban és a szektor nagyhalat is az utolsó órákban bukta el a 2-es helyen horgászó Speed Carp Team amely csak 2 dekával vezetett a szektor nagyhal küzdelemben csukat Karcsiék előtt.

A B szektorban sem volt különb a helyzet. Végig magabiztosan vezető Carp Killer Corp hajnali mérlegelése 2,5 kg ot mutatott. Ezzel szemben a mellettük horgászó Carp Hunter 30 kilónyi halat hozott össze. A 12-es helyet elfoglaló Horgászonline csapata Lakatos Kálmán és Máté Tibor a hajnali hajrában 29 darab pontyot zsákmányolt, amelynek összsúlya 60 kiló felett volt.

A horgász Online utolsó mérlegelése

A C szektor is hozta a meglepetéseket! A szektor legnagyobb halával büszkélkedhetett az utolsó pillanatig a Global Carp Team 6,48 kg-al, de ezt 40 dekával túlszárnyalták.  A 22-es helyen küzdő Baggio Team Sinka Marci és Társa csupán dekákkal maradt el a szektor III. helyétől .

Az eredmények összesítése közben a versenyzők jó étvággyal fogyasztották el a reggelire feltálalt virslit.  Közben csak két- három eredményben lehettek biztosak, a többi kérdéses volt mindenki számára.

A legmeglepőbb számomra az volt, hogy többen azt mondták a végén:  „kár, hogy nem 48 órás volt a verseny”. 

Dicséret és tisztelet illeti meg azt az 57 embert, horgászt, segítőt és családtagot, akik az extrém időjárási viszonyok között az utolsó pillanatig kitartottak, még akkor is amikor tudta, hogy 20 kilót fogott és a szektorában már többen 60 kiló felett járnak, még az utolsó percekben is reménykedve küldte be a szerelékét a nagy fogásra várva. Eljöttek, ott voltak, megcsinálták és mindnyájan nyertesek voltak!

 Megcsináltuk!!!

És az eredmények:

 

Szektor

Csapatnév

Fogott súly

A1

Pontyfogó Team (Csukat Karcsi és Tsa.)

53,18

A2

Speed Carp Team (Valentik Róbert – Erdős Mihály)

42,1

A3

 Little Fish Team (Barna Csaba – Abonyi Roland)

14,24

A4

Villantó Feeder Team (Erdős László - Benkő Péter)

78,9

A5

Nagy Csapat (Nagy Attila – Nagy Zsolt)

16,2

A6

Doubles Team (Földesi Ildikó - Kósa Zoltán)

37,52

A7

Unlucky Feeder Team (Id. Szűcs Lajos – Szűcs Lajos - Fabók Ferenc )

58,24

B10

Carp Killer Corp (Liptai László – Rádi Attila)

92,3

B11

Carp Hunter (Gerő Tibor- Gere Gábor)

89,08

B12

Horgász Online Shotbaits Team (Lakatos Kálmán – Máté Tibor)

121,22

B13

Winners Team Forgó Balázs és Tsa.

23,28

B14

Rost-Team (Rost Mihály - Rost Dániel)

47,11

B15

Ebihalak (Dienes Arnold - Nagy Tibor- Dienes Gábor)

45,33

B16

 Pipis Team (Antal Katalin és Zsidi Péter)

33,71

B17

MalterLand (Rávai Norbert - Orgován Róbert)

18,91

C18

Carp of Duty (Fialka Barnabás - Hoó Tibor)

22,4

C19

Catching Team (Bakonyi Péter - Sztanyó Szabolcs - Gilányi Barnabás)

32,81

C20

Jager Team (Darányi Tibor Darányi Bence)

62,45

C21

Ponty Mágnes Team (Gordos Krisztián – Mrsan Mónika)

16,82

C22

Global Carp Team (Bodó György - Andréka Zoltán)

23,72

C23

Meredt@-ok (Kraudy Béla – Pócsi Krisztián)

23,1

C24

Baggio Team /Sinka Márton és Sipi Sipi/

41,22

C25

Macy Fish Team (Pétey Mária – Tudja Sándor)

42,1

C26

Vas- Műszaki Kiskunlacháza (Mihó György – Tóth László)

167,44

 

A Versenytámogatói voltak: Horgász Online web áruház (legnagyobb hal ajándékcsomag), Dovit kft minden versenyző részére etetőanyagot és pelletet biztosított továbbá az I., II., III, helyezettek részére külön díjakat. 

Veres Sándor tógazda minden hölgyversenyzőnek különdíjként felajánlott egy-egy 2015 évben beváltható 24 órás sportjegyet. Továbbá a szektor nagyhalakról és a szektor III. helyről éppen, hogy lemaradó versenyzők részére külön díj lett felajánlva.

Díjazottak:

Legeredményesebb hölgy:                                        Petey Mária

A szektor legnagyobb hal:                                          Szűcs Lajos: 6,74 kg. ponty

B szektor egyben a verseny legnagyobb hala a serleg mellett a horgászonline felajánlása ként horgászfelszereléseket és csalikat nyert 15.000 forint értékben :            

Antal Katalin: 7.64 kg. ponty

C szektor legnagyobb hal:                                          Vas - Műszaki Kiskunlacháza Csapata 6,84 kg. ponty

 

A Szektor III.      Pontyfogó Team (Csukat Károly és Tsa.) 53,8 kg.

A Szektor II.       Unlucky Feeder Team (Id. Szűcs Lajos – Szűcs Lajos – Fabók Ferenc) 58,24 kg.

 

B Szektor III.      Carp Hunter Team (Gerő Tibor – Gere Gábor) 89,8 kg.

B Szektor II.       Carp Killer Corp (Liptai László – Rádi Attila) 90,05 kg.

Liptai Laciéknak a vége nem sikerült

 C Szektor III.      Macy Fish (Petey Mária - Tudja Sándor) 42,1 kg.

C Szektor II.       Jager Team (Darányi Tibor – Darányi Bence) 62, 45 kg.

Abszolút helyezettek:  

A serlegek mellett Dovit termékeket és horgász aprócikkeket nyertek.   

           

III.          Villantó Team (Erdős László – Benkő Péter) 78,9 kg.

II.            Horgász Online (Lakatos Kálmán - Máté Tibor) 121,22 kg.

 

           I.        Vasműszaki Kiskunlacháza (Mihó György – Tóth László) 167,44 kg.

 

       Írta: Fabók Ferenc

      Képek: Mrsan Mónika

 

 

 

 

halat.hu    2015/04/21
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz