Barion Pixel

Halat.hu VIP Kupa beszámoló

Egy évben egyszer rendezzük meg a VIP Kupánkat, melynek mottója, hogy ezen a versenyen minden kicsit más...


Apropója, hogy ezen a versenyen egy külön szektorban, külön értékelve részt vesznek olyan meghívott horgászok is, akik az elmúlt év alatt valamilyen módon segítették munkánkat, illetve részesei oldalunk jelenlegi arculatának. Természetesen azonban ezen kívül ugyanennek a versenynek a keretei között egy rendes, hagyományos nevezéses versenyünk is zajlott ugyanebben az időben, további négy szektorban.
Persze ahogy az lenni szokott, a hétvégére ismét jelentős esőt jósoltak, némi viharos szél kíséretében, viszont ahogyan a reggel megjelenők tapasztalták, némi esőcske után egészen elfogadható idővé alakult a délelőtt. Bár a különböző alkalmazásokon a radarképet a felhőkről időről-időre megnéztük, még úgy tűnt megússzuk szárazon.
A jó hangulat szerencsére ezúttal is megvolt, itt is ott is még halakat is fogtak.

Pechnyó Gergő szektoregyes zsákmányának része

Paja: csak lazán

Minek a drága szék, mikor a sárban térdelve is megy :)

s eközben a Bodó-rezidencián...

Szabó Bence szép zsákmánya

Aztán valamivel negyed kettő után, az egyre sötétebb felhőkből elkezdett szakadni az eső, de biztosan csak azért, hogy igazuk legyen a meteorolóusoknak...viszont a verseny lefújása után, miután már mindenki és minden csurom víz lett (kivéve az olyan szerencséseknék akik bódé elé húztak) szépen elállt az eső.

Horgászunk, amikor jól esik :)

Nem besatírozva van, így esett... :)

A mérlegelés után most nem az egyébként átlagos egytálétel volt az ebéd, hanem kétfogásos éttermi kaja, üdítővel, sörrel, savanyúsággal. A szokásos nyeremény serlegeken kívül minden résztvevő választhatott még halat.hu logós sapkák, pólók és törölközők közül.

A Halat.hu VIP Kupa serlegei

Az eredmények:
A VIP Kupa szektoreredményei: https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-vip-kupa-2016-11-06/szektorok/

A VIP Kupa VIP szektor eredményei: https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-vip-kupa-vip-szektor-2016-11-06/szektorok/

 

VIP szektor II. Balogh Laci I. Pechnyó Gergő III. Marton Zsiga

Halat.hu VIP Kupa III. Szemes Csaba, I. ifj Farkas Imre és II. Marosi Péter

A versenyről készült képek: https://www.halat.hu/kepek/vip-kupa

A VIP Kupa résztvevői

Köszönjük hogy eljöttetek és velünk voltatok! Külön köszönjük itt is minden olyan embernek a segítséget és a munkáját akik valamilyen formában hozzájárultak a weboldalunk munkájához, működéséhez, azoknak is, akik nem tudtak részt venni a VIP kupán közülük!

Az idei évben még két rendezvényünk lesz, midkettő a Mobyn november 20-án és december 4-én, akinek kedve van még eljöhet, hisz van pár hely mindkettőn. A jövő évi versenynaptárunk pedig gyakorlatilag készen van, hamarosan közzétesszük.

Még egy fontos információ: Az idei évben az összes versenyünk egy éves sorozat része volt. Ebből még kettő hátra van, és akár hiszitek, akár nem, több mint 20 verseny után az első két helyen, pontazonosság mellett mindössze pár deka fogott súlykülönbség van az első kettő között, és a jelenlegi 3. helyezett is alig van lemaradva tőlük!Kövessétek figyelemmel, ki lesz a végső győztes!

Az éves eredménylista (csak azok szerepelnek benne akik még matemetikailag odaérhetnek) :
https://www.halat.hu/versenysorozatok/halat-hu-2016-evi-versenyek-sorozata-2016-10-12/eredmenyek/

Írta: Balogh László

Fotók: Doktorits András

halat.hu    2016/11/08
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz