Barion Pixel

Halat.hu Jégolvasztó Moby Kupa I. és Úszós Kistavi Moby Kupa beszámoló

Március 19-én vasárnap rendeztük a Halat.hu Jégolvasztó Moby Kupa első fordulóját a nagy nevelőtavon, és mellette a kis nevelőn pedig a Halat.hu Úszós Kistavi Moby Kupa első fordulóját.


A Moby Dick horgásztó egy aránylag nagy tórendszer, így merült fel az ötlet még tavaly, hogy párhuzamosan akár többféle versenyt is lehetne rendezni, illetve egy kicsit specializálni, ha pontosabban szeretném kifejezni. Sok versenyző kérdezgette már egy ideje, hogy miért nem rendezünk kifejezetten csak úszós versenyeket is, hiszen szinte mindent a feeder borít el mostanság, és milyen jó lenne amatőr szinten is néhány csak úszós versenyt létrehozni. Hát idén belevágtunk, kipróbáljuk, és mindjárt egy 4 fordulós sorozatot is csinálunk belőle. A másik nevelőn, a nagyon pedig a már hagyományosnak számító versenyünk zajlott, a Jégolvasztó sorozat első fordulója, ahol akár fenekező akár úszós módszert is lehetett használni, csak lényeg hogy egyszerre egy bottal és horoggal tegye a versenyző....

Ha finoman akarok fogalmazni, az időjárással nem volt szerencsénk ezen a hétvégén, szombaton még az eső volt az úr, viszont vasárnapra már a viharos szél keserítette a horgászok (és a mérlegesek) dolgát, nagy tisztelet annak, aki az 5 óra versenyidőt végigcsinálta. Talán a rossz időjárásnak is köszönhető, de ezen a reggelen nagyon sok olyan nevező volt (zömmel a Jégolvasztó kupából, akik úgy gondoloták hogy nem jelennek meg, de nem is szólnak róla. Reggel hatig lehetett volna egy gombnyomással leíratkozni! Mikorra ez kiderül, már nincs idő teljesen átkozmetikázni a pályát és a sorsolást, kissé foghíjas volt néhol a part, ezért végsősoron a horgásztársakkal szúr ki aki jelzés nélkül nem jön. Úgy döntöttünk, hogy az olyan nevező, aki ezt egy éven belül kétszer megteszi, egyszerűen kitöröljük a többi nevezését, bármilyen versenyről legyen is szó.

Ami érdekesség volt a mai napon, hogy nem a tó szélei vitték a prímet, az abszolút egyet is a közepéről horgászták, méghozzá a régi szebb időket idéző 60 feletti fogással. A verseny végét jelző dudaszót azonban valószínűleg a leghalasabb részeken is nagyon várták a sporttársak, akik egész nap küzdöttek a hatalmas széllel. 

Barlai Olivér épp az egyik szép pontyát segíti partra

Marosi Péter gyönyörű nyurgája, majdnem a verseny legnagyobb hala is lett

Szokás szerint a mérlegelést a közösen elfogyasztott ebéd követte, majd pedig megkezdődött a díjak kiosztása, mely ezúttal az Aluflokk által felajánlott csomagokkal is bővült.

A 8 Aluflokk csomag és a két verseny kupái

A Halat.hu Jégolvasztó Moby Kupa első fordulójának részletes eredményei:

https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-jegolvaszto-moby-kupa-1--2017-03-19/szektorok/

https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-jegolvaszto-moby-kupa-1--2017-03-19/eredmenyek/

A Halat.hu Úszós Kistavi Moby Kupa első fordulójának részletes eredményei:

https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-uszos-kistavi-moby-kupa-1--2017-03-19/szektorok/

https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-uszos-kistavi-moby-kupa-1--2017-03-19/eredmenyek/

A Jégolvasztó I fordulójánal dobogósai: Dányi Attila III. Marosi Péter II. és Angyal Tibor I. helyezett

Az Úszós Kupa dobogósai: Polyák Csaba I. Jakab Zoltán II. és Sallai Gábor III.

A két verseny díjazottjai

Köszönjük hogy eljöttetek, és eredményes felkészülést kívánunk a következő versenyekre! Galéria hamarosan, melyet hamarosan meg is osztunk természetesen!

Írta: Balogh Laci

Képek: Takács Attila, Doktorits András

halat.hu    2017/03/21
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz