Barion Pixel

Halat.hu Bázis Tavi Páros Kupa beszámoló

Május hetedikén, vasárnap jött el a várva-várt nap, hogy ismét a Bázis tóra látogassunk el horgászni egy jót.


Nem indult jól a nap, hiszen beválni látszott az időjósok előrejelzése a 6 mm csapadékról, mert reggel szakadó esőben tűztem ki a pályát, viszont szerencsére az égiek mégis megkegyelmeztek nekünk, mert a sorsolásra már megszűnt a csapadék, és maradt is a száraz idő. 23 csapat 3 szektorban kezdhette meg az ezúttal kicsit megnyújtott horgászatra szánt időt, és az első bedobások után már pár másodperccel többen is halat fárasztottak, ami azért elég bíztató jel volt. A Bázis halairól közismert, hogy úgy húznak mint egy mozdony, ami különösen élvezetessé teheti a pecát, ha rátalálunk a csapatra. Érdekes volt, hogy 1-2 favoritnak számító hely nem adta a halat, viszont másutt, ahol nem szokott igazán menni, egymás után lehetett húzni. Szép ütemben kerültek elő szebbnél szebb pontyok mindenfelé, gyűltek a kilók, többeknek közbenső mérlegelést is kellett kérni, és ez szép végeredményeket sejtetett...

Csuma utolsó pillanatban kiszákolt 14,8 kilós hala

A küzdelem a szektorelsőségekért szó szerint az utolsó pillanatokig folyt, a fenti képeken is látható nagy pontyot konkrétan 15 másodperccel a lehetséges szákolási határidő előtt szákolta meg Csuma és Nagy Attila, és ezzel a bónuszhallal nem csak a legnagyobb hal díját, de a szektorelsőséget is megszerezték!

Az eredményeket az alábbi linkeken részletesen is megnézhetitek:

Eredmények szektorozva:  https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-bazis-tavi-paros-kupa-2017-05-07/szektorok/

Eredmények abszolút sorrendben: https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-bazis-tavi-paros-kupa-2017-05-07/eredmenyek/

Csabai János és Nagy Attila II. hely, Balogh László és Koschek Vilmos I. hely, Gál Tamás és Kovács László III. helyezett

Balogh László és Koschek Vilmos I. hely, 109 kiló

A Bázis páros versenyünk eredménye természetesen szintén beleszámít az oldalunkon szereplő összes versenyt felölelő éves sorozat eredményébe, valamint a külön páros versenyekre kiírt sorozatba is. 
Köszönjük hogy eljöttetek, várunk minden érdeklődőt szeretettel a következő rendezvényeinken is! Május 21-én a tavaszi szezont lezárni a Mobyra megyünk, ahol a nagy nevelő tavon és a kicsin is két különböző páros versenyt rendezünk, valamint ugyanezen a napon a Préri tavon a szokásos gyermeknapi rendezvény keretein belül is lesz horgászverseny. Mindhárom versenyre van még pár helyünk, aki úgy gondolja, jelentkezhet:

Moby nagy nevelőtavi páros: https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-nagytavi-paros-kupa-2--2017-05-21

Moby kis nevelőtavi páros: https://www.halat.hu/versenyek/halat-hu-kistavi-paros-kupa-3--2017-05-21

Préri gyereknapi családi: https://www.halat.hu/versenyek/iii--preri-csaladi-nap-kupa---csaladi-2017-05-21

Préri gyereknapi egyéni: https://www.halat.hu/versenyek/iii--preri-csaladi-nap-kupa---egyeni-2017-05-21

Írta: Balogh Laci

Képek: Doktorits András

halat.hu    2017/05/09
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz