Barion Pixel

Fokhagymás pontyok a Dovittal

Az idei 2017-es év első hónapjai - az eddigi évekhez képest - elég durván fagyosra és hidegre sikeredtek. Az elhúzódó telet gondolom nem csak én, de minden horgásztársam nehezen vészelte át.


Szerencsére egyszer aztán február végén, március elején mégiscsak kiengedtek a vizek a jég szorításából és végre kijutottunk a vízpartra kedvenc hobbinknak hódolni. Személy szerint már nagyon vártam, hogy a Dovit 2017-es újdonságait kézbe vegyem és kipróbálhassam éles körülmények között is. Szerencsére erre hamar sort is tudtam keríteni és az eredmények még a várakozásaimat is felülmúlták. Hogy hogyan is történt? Ezt most leírom nektek.

Március 10-ére tűztük ki bátyáimmal a napot, amikor is kilátogatunk a Carplove parkba, ott is a Big Ponty tóra a hatos állásra. A helyet már jó előre lefoglaltuk, de amit sajnos nem lehetett foglalni az a jó időjárás. A hét elején bíztunk benne, hogy az időjósok ezúttal tévednek és mégsem fog esni, nem lesz hideg és a szél sem fúj majd. A szerda és a csütörtök így is alakult, rossz időt jósoltak, de végül szép idő lett 12°C és 15°C fokkal. Ebben bízva ébredtünk fel péntek reggel, de sajnos pont azt az egy napot eltalálták! Szél, eső, 4˘C hideg. De sebaj, útnak indultunk, s mint később kiderült nem hiába.

Etetőanyagnak a nálam már jól bevált és bizonyított Magic Method Mix-et választottam, fokhagyma-mandula ízesítésben. Hat deciliter víz hozzáadása után kiváló állagot ér el. Persze bekeverés után hagyni kell állni kicsit, hogy minden szemcse átnedvesedjen és végül lerostálni a göbök miatt. Ezt követően viszont már használatra készen áll.

Dovit Magic Method Mix fokhagya-mandula ízben

A Dovit az idei évben sok újdonságot dobott a piacra és ezek közül próbáltam meg választani valami olyat, ami ízben illik az etetőanyaghoz. Számomra ez nem is lehetett más, mint az idei év egyik különlegessége, a fokhagymás WormBall 8 és 11 milliméteres változatban. A várt halak mérete miatt a 11 millimétereset választottam. Már az első használat után kiderült számomra, hogy ismét sikerült a Dovitnak egy innovatív, fogós csalit alkotnia.

Kevés csali és aroma is eredményes lehet

Annyit változtattam csupán a Dovit alap receptjén, hogy a Magic Method Mixet két részre osztottam és az egyik adaghoz adtam egy kevés fokhagymás mikropelletet, míg a másik feléhez hasonló mennyiségű krilles mikorpelletet.

A fokhagymás pellettel…

…és a krilles pellettel dúsított verzió

A parton hadrendbe állítottam a botokat, felállítottam a tripodot és a horgász széket, felhúztam az ernyőt. Teszem hozzá ez utóbbi mozzanat tökéletesen felesleges volt, ugyanis a szél úgy behordta az esőt az esernyő alá, hogy akár vödörrel is locsolhattam volna a felszerelésemet.

A botok beállítva

A víz mindent hatalmába kerített

A csali felkínálásánál az egyszerűségre törekedtem. Method kosár, bele az etetőanyag majd a csalitüskére szúrt WormBall-t a horognál fogva visszanyomtam a kosárba. Nem fedtem le, csak a horgot nyomtam bele a kajába. A horog nem volt nagyméretű csupán 12-es, de abból a vastagabb húsú, hiszen azért kellett az erő a nagyobb halak ellen.

A felcsalizott végszerelék bevetésre kész

Az első dobást követően nem kellett sok időnek eltelnie és az első lelkes jelentkező meg is érkezett. A hideg víz ellenére nem szerénykedtek a pikkelyesek a kapásokkal, keményen húzták el a csalikat, nagyon észnél kellett lenni. Szerencsére jó kis csaták bontakoztak ki ezen a szomorú pénteken a tóparton, de a hideg, a szél és az eső ellenére mégsem volt idő szomorkodni.

Az első potyka egy 6,1 kilogrammos forma potyka volt, az év első olyan hala, amit nem versenyen fogtam (ugyanis az ide szezonom első horgászata rögtön egy verseny volt a Moby Dick horgásztavon). Szóval Ő volt az idénynyitó pontyom.

Az első ponty már a szákba

Gyönyörű potyka a bölcső fölött

A mérleg 1 deka híján 6,1 kilónál

Természetesen – mint mindegyik fogásom – Ő is visszanyerte a szabadságát

Ezt követően az eső csak esett tovább, a hőmérséklet nem emelkedett, a víztől teljesen elázott kezeim már ekkor elgémberedtek. De nem volt idő ezen merengeni, mert már érkezett is a következő ponty.

A következő ponty is a bölcsőben végezte

Nem tűnt nagyobbnak az előzőnél…

…de végül sűrűbbnek bizonyult

Egy utolsó farokcsapással ez a tükrös is elbúcsúzott

Azért persze nem csak a nagyobb testű halak látogattak meg minket, akadt néhány mohó apróbb hal is.

Egy-két dévérkeszeg is a horgunkra akadt

Telt az idő, telt a jegyzetfüzet is, egyre több uszonyos vendéget láttunk vendégül a parton egy rövid időre, és egytől egyig a fokhagymás WormBall-ra éheztek meg. Próbáltunk más ízűt is, de ezen a napon csak a fokhagyma volt a nyerő.

Két óra elteltével már egészen kibírhatatlan volt a hűvös, párás idő. Mindenünket átjárta a hideg, a végtagjaink már csak szűk korlátok között voltak használhatóak. A csali csalitüskére szúrása sem volt már egyszerű feladat. Na, de mint tudjuk a horgászat kemény meló, de valakinek ezt is meg kell csinálni!

Egy újabb, kifejezetten fotogén potyka

A súlya is jóval 7 kiló fölött volt

A harmadik óra is eltelt odakint és megmondom őszintén, ha nem kapjuk meg a hatos hely mellett álló lakókocsi kulcsát - hogy néha-néha betérhessünk a szél és az eső elől - már azelőtt feladtuk volna. Szóval köszönet a kedvességért az illetékeseknek.

A negyedik órát is megvártuk végül, de azt már csak nagyon fogcsikorgatva. Ám milyen jól tettük, hogy megvártuk, ugyanis a legnagyobb kifogott hal éppen ebben az órában érkezett.

A nap legnagyobb halát…

…8,37 kilógrammal mérlegeltük

Bár a körülmények nem voltak ideálisak, végül mégis jó szájízzel vonszoltuk el a hidegtől elgémberedett végtagjainkat. A Dovit fokhagymás-mandulás Magic Method Mixe ismét jó választásnak bizonyult, az újdonság fokhagymás WormBall pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket és sok szép hallal ajándékozott meg minket ezen a szomorú, borongós pénteki napon.

Írás: Takács Attila

Fotók: Takács Attila és Takács Zsolt

halat.hu    2017/03/23
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz