Barion Pixel

Fejlesztések 2015/1

Idén a kisebb fejlesztések mellett, három lépcsőben érkeznek az oldal újdonságai!


A mai napon találkozhattok az első újításokkal. Van amelyik szembetűnő és van olyan is, ami kevésbé vehető észre. Vegyük sorba hát mától mik változnak az oldalon:

 

 

 

  • Jobb oldalt megjelent egy új funkció, pontosabban egy eddig is létező lehetőség kapott új helyet. Ez a hagyományos üzenőfal jelen kori változata. Ha írtok valamit jobb felűrre, akkor az megjelenik a saját üzenőfalatokon és itt is. Ha erre valai rákattint és válaszol, akkor jobb oldalt a hozzászólások száma emelkedik. Így akár 5-6 "fal" szerű beszélgetést is lehet látni, nem fognak 1 perc alatt eltünni a dolgok, viszont ha valaki ír valamit azt azonnal lehet látni amint beléptek. A chat ablakot is le lehet kicsinyíteni, ha a fal a fontosabb nektek. Próbáljátok ki, egyszerűbb lesz mint így leírva!
  • A bal oldali részen a versenyek egy kicsit szembarátabb elrendezésbe kerültek. Már csak a ténylegesen fontos információk vannak a főoldalon a rendezvényekről, így átláthatóbb és több rendezvény is elfér ezen a részen mint eddig.
  • Az apróhirdetések is változtak egy kicsit. Azon kívül, hogy mindenki törölheti a saját hirdetését, már egy automatikus törlés is beindításra került. Ez azt jelenti, hogy egy hirdetés a feladástól számított 30 napon belül törlésre kerül, ha nem hosszabítjátok meg. Ez sokat segít a rovat használóinak, így nagyobb esély van arra, hogy a hirdetések aktuálisak.
  • Lehetővé vált a versenyeknél az oldal vízparti használata. Ebből most keveset láttok, de a Jégolvasztó sorozat alatt már próbaüzem lesz. A mérlegelések azonnal bekerülnek az eredménylistákba, így rögtön lehet látni, ki hogy áll majd és az eredmények netre kerülésére nem napokat hanem perceket sem kell várni. Ez a lehetőség nem csak a saját versenyeinken használható tavasztól, hanem más versenyszervezők is használhatják! 

Reméljük ez a pár dolog is elnyeri tetszésetekt és megelégedéssel használjátok majd az új lehetőségeket. 

Mi várható még? Erről csak címszavakban írnék, maradjon némi izgalom is.

Második lépcsőben: elindul a kiállítás és baráti találkozó menüpont, sokkal hasznosabbá alakul a videók alatti napló rész, további verseny közben használható funkciókkal bővül a versenymodul.

Harmadik lépcsőként elindul egy teljesen új és remélhetőleg hasznos menüpont, de erről ... :-)

halat.hu    2015/02/04
Hírek a Prériről!

Hírek a Prériről!

A Préri tó csapsta igyekszik a szabályok betartásán kívül, a lehető legbiztosnágosabban szolgálétani a horgászat lehetőségét. A lenti szabályokat is ezért hozták és kérnek mindenkit, hogy maradéktalanul tartsa be őket!
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz