Barion Pixel

Egy sima, egy fordított...

Melyben kifejtem, hogyan kössünk előkéket, lehetőleg azonos hosszúságban...


A cikk eredeti formájában 2011 Februárjában jelent meg, egy azóta már nem létező horgászportálon. Tekintettel az olvasottságára, illetve arra, hogy az elmúlt öt évben mit sem változott a felhasznált eszközök sora, úgy gondoltam, nem árt, ha ezt az írást természetesen kicsit felfrissítve továbbra is életben tartjuk. Szerencsére a halat.hu horgászportál lehetővé tette az „újrakiadást”, így nem marad más hátra, mint, hogy kellemes időtöltést kívánjak a cikk olvasásához. Remélem lesz, akinek tudok újat mutatni.

Nekem, mint amatőr finomszerelékes horgásznak sokáig fejtörést okozott az előkék megfelelő tárolása. A megszokott, általam korábban is használt tartó nagy hibája, hogy túl kicsi a kapacitása, ráadásul az előkék védtelenül a külső felületén tárolódnak, kitéve így őket a szállítás okozta sérülésveszélynek. Különböző gyártók megoldásait tanulmányozva arra jutottam, hogy a professzionális megoldások egytől egyig azt feltételezik, hogy én képes vagyok több milliméterre azonos hosszúságú előkét készíteni. Mivel ez nem így volt, ódzkodtam kipróbálni profik által használt megoldásokat, de a sors úgy hozta, hogy belekóstolhattam finomszerelékes peca csúcsát képviselő rakós botos horgászatba, így aztán nem volt apelláta, meg kellett tanulnom ezt a technikát. Mivel azt tapasztaltam, hogy sokak által továbbra is nyitott kérdés, hogyan is lehet azonos hosszúságú előkéket készíteni, vettem a bátorságot, hogy ezen írás keretein belül bemutassam, én hogyan is csinálom ezt.

A finomszerelékes horgászat, nevéből adódóan nem éppen a húskampók és a hajókötelek kategóriájába tartozó eszközökre épülő technika, ennek megfelelően itt kicsi, vékonyhúsú horgok, hajszálvékony zsinórok segítségével kell megoldani a feladatot. Mivel magam sem a vékonydongájúak közé tartozom, fizikailag is nehézséget okoz egy-egy kisebb horog megkötése. Ahhoz, hogy én is jó minőségű és megfelelően finom előkéket készíthessek, szükséges néhány kiegészítő beszerzése. Természetesen, az én módszerem is csak egy a sok közül, az „ahány ház, annyi szokás” elvet követve nincs kőbevésett megoldás. Lássuk hát, mire lesz szükségünk a „kísérlethez”.

  • Előketartó

Az első előketartóim a mindenki által ismert rugós megoldású darabok voltak, sajnos ezek több hátránnyal, mint előnnyel jártak, így nyugdíjba küldtem őket.

Használok ellenben olyan neoprén borítású létrákat, melyeken a folyóvízi féderes hosszú előkéket tartom, itt az azonos hossz kevésbé fontos, tekintve, hogy nem két fix pont közé kell akasztani őket. Ez sem témája a cikknek, így ezt is hanyagoljuk…

Az első profi szerkentyűm a Preston Innovations előketartója volt, ez a két méretben kapható műanyag kis kettényitható darab, melyben műanyag tüskék közé lehet a kész előkéket elhelyezni. Több sorban is tartalmaz ilyen tüskéket, így különböző hosszúságú előkéket képes befogadni. Egyetlen problémám ezzel a megoldással, hogy a korlátozott kapacitás miatt több darab beszerzése szükséges, ami hála a Brit piacra belőtt árnak, nem éppen költséghatékony megoldás kis hazánkban. Ezen okból kifolyólag elkezdtem kutatni, hogyan tudnék olyan tartót találni, ami költség tekintetében mérsékeltebb, de befogadóképesség tekintetében ellenkezőleg, sok, és ami legalább ilyen fontos, sok féle előke tárolására nyújt megoldást. Ezt a tárolóeszközt a nyári method feederes előkékhez használom inkább, a nagyobbik pedig a match botos előkék otthona.

A világversenyekről készült beszámolókon irigykedve figyeltem a profik felszerelését, ott láttam több alkalommal is, hogy ők bizony fából készült dobozokban tárolják az előkéiket, elképesztő mennyiség és változat fér el ezekben a tárolókban, egyértelműnek tűnt, hogy nem véletlen a bizalom, amit a profik szavaztak ennek a megoldásnak. Nosza, hát, körbenéztem a piacon, és elkenődve láttam, hogy ez a tárolóeszköz sem túl olcsó. Találni ugyan kész megoldásokat megfizethető áron, de vagy a tárolandó előkék méretei, vagy a kivitelezés hagyott kívánnivalókat maga után, így a saját megvalósítás mellett döntöttem. Azt nagyjából kitapasztaltam, melyik az az előkeméret, amit használni szeretnék, a dobozhoz a külső méreteket én választottam meg, így a befogadóképesség is megvolt, már csak össze kellett rakni. A tél hosszú, az asztalos ismerős készséges, több sem kellett, beleugrottam. Nem kevés munkával sikerült összehozni az áhított méretű és kapacitású dobozt, mely remélem, hosszú éveken át megoldást nyújt erre a kérdésre. Extraként gyártottam hozzá egy úgynevezett kötőlécet, melyet a dobozból kivéve tudok használni, megkönnyítve a megfelelő hosszúság beállítását. A rakós botos horgászathoz ezt a megoldást használom.

  • Horogkötő

A kisméretű horgok megkötése az én nem éppen zongorista ujjaimmal nem könnyű dolog, ezért elhatároztam egy horogkötő beszerzését. A Stonfo cég terméke nyerte el tetszésemet, ám ez a kapcsolat sem indult felhőtlenül. Ismételten bebizonyosodott, hogy az eszköz önmagában mit sem ér, ha azt nem tudjuk megfelelően használni. Jó pár elrontott horogkötés árán sikerült kitapasztalnom, mi kell ahhoz, hogy valóban hasznos kiegészítőként funkcionáljon.

  • Hurokkötő

Ebből a termékből is van sokféle a piacon, én a Sensas termékét választottam, természetesen több gyártó neve alatt elérhető. A feladata igen fontos számunkra, ezzel tudunk ugyanis oda, és akkora hurkot kötni az előkénk másik végére, ahová szeretnénk (ahogy azt a tárolóeszközünk megkívánja).

Gondolom a többi apróságot felesleges kivesézni, természetes, hogy a zsinór elvágásához ollót, kést vagy valamiféle egyéb vágóeszközt használok.

Maga az előkekészítés folyamata néhány szóban összefoglalható lenne, de ha valóban azt szeretnénk, hogy ugyanakkorák legyenek az azonos célra készülő előkéink, akkor célszerű az apró részletekre is odafigyelni.

Először is kiválasztom a horgot, a hozzá tartozó zsinórt és természetesen a tartót, amiben tárolni szeretném azt. A horgot befogom a horogkötő pofái közé olyan módon, hogy az öble a pofák között, a szára pedig lehetőleg a horogkötő forgástengelyével egy vonalban legyen.

A pofákat összeszorítom, a huzal elemet alapállapotba tolom, azaz a dupla hurkos vége áll ki a műanyag testből. A zsinór dobjáról letekerek annyi zsinórt, ami a kényelmes munkához szükséges, majd a dobot lesúlyozom valamivel az asztalon. Ez az első olyan apróság, amire figyelni kell, a horogkötő dokumentációja természetesen erről nem szól, ellenben e nélkül komoly kihívást jelent a horog megkötése. A horogkötőt bal kézbe fogjuk, a zsinór ebben az esetben jobb oldalról érkezik. A zsinór végét megfogjuk, megfeszítjük (ehhez kell a dobot lesúlyozni!!!), majd átvetjük a távolabbi huzal végen, ott visszafordulunk, és a közelebbi huzalvégen is átvetjük.

 A zsinórt végig feszesen kell tartani, hogy ne ugorhasson le a horogkötőről. Körülbelül akkor jó, ha a kezünk és a horog között 8-10cm-es zsinórdarab marad, ezt ilyenkor még könnyedén beállíthatjuk. A zsinórt a horogkötő pofája és a horog szárának találkozásához igazítjuk, ügyelve, hogy a dobról érkező zsinór és a horogkötő tengely továbbra is egy vonalban legyen. A dobról levett zsinór és a horogkötő tengelye körülbelül egy vonalba kell, hogy legyen.

A horogkötő végét fogva, a hüvelyk és mutatóujjunk segítségével az első fele lassan elforgatható. Miközben lassan forgatjuk bal kézzel, a jobb kezünkkel a zsinórt óvatosan úgy tartjuk, hogy szép szoros karikákban a horog szárára tekeredjen fel.

Bonyolult mozdulat, miközben a horogkötőt forgatjuk, a zsinórt a jobb kezünkkel lassan adagoljuk a horog felé, közben ügyeljünk, hogy feszes maradjon a kezünkben lévő zsinór is, a dob és a kötő közti zsinór is, a közös forgástengely meglegyen, a karikák pedig szépen sorakozzanak.

 A horog szárának hosszától függően 7-13 forgatás után a kezemben lévő zsinórvéget, a zsinórt végig feszesen tartva (ettől maradnak a karikák egymás mellett) a horogkötő nagyobbik huzal hurka alatt átvezetem, a bal kezem hüvelykujjával a huzalt átnyomom a másik pozícióba.

Az ujjam a kötőn hagyva lassan húzni kezdem a dobbal ellentétes irányba. A kisebbik huzalról elszabadult zsinórdarab (egy hurok valójában) elkezd megfeszülni, majd a horog felé közeledve összemenni.

Itt jön a kettes számú trükk, a bal hüvelykujjamat elkezdem húzni a horogkötő vége felé anélkül, hogy felemelném a kötőről, közben a szorítócsavaron lazítok vele egy kicsit. A horog ekkor kiszabadul a kötőből, a hurok, amit így szabadon engedtem, összemenve eltűnik a horgon található karikák alatt, nem marad más, csak a horog a zsinóron, és egy hurok, ami a horogkötő és a horog között van.

Óvatosan továbbhúzva a hurok egy fele engedni kezd, a zsinór szabad vége ugyanis a horgon található csomó alatt van ilyenkor! A húzásnak köszönhetően a zsinór vége kicsúszik a csomó alól, átcsúszik a már elengedett nagyobbik huzal hurkon, és készen is vagyunk majdnem a csomó megkötve.

Ekkor a felszabadult zsinórvéget megfogom, a csomót, ha esetleg nem a horog fülénél van, akkor óvatosan felhúzom odáig, majd a főzsinórt megfogva készre húzom.

Ha megvan, akkor a zsinórvéget elengedem, a horgot fogom meg helyette, és a főzsinórt ismét meghúzom, ekkor kerül minden véglegesen a helyére.

A kész kötést úgy forgassuk lehetőleg a horog szárán, hogy a zsinór a horog belső, öböl felőli oldalán fusson, a jobb akadás érdekében (Köszi Kredenc!)

 A maradék zsinórt ollóval levágom, így az előkém horog oldala készen is van, jöhet a másik végének az elkészítése.

Ehhez, a korábban említett kötőlécet használom, de valójában a használni kívánt előketartó is megfelel a célnak. A horgot beakasztom az egyik végén lévő tüskébe, a zsinórt pedig visszahajtom a másik tüskén úgy, hogy aránylag feszes maradjon, és a visszahajtás után körülbelül 10cm-en párhuzamosan fusson a két zsinór.

 A 10cm-es közös rész végénél összecsippentem a zsinórt az ujjaim között, mégpedig a hüvelyk és középső ujjam között, majd picit megfeszítve leemelem a tüskéről.

Ekkor a kezemben van a zsinór egy közel 10cm-es hurokkal. A hurok végébe akasztom a mutatóujjamat, a zsinórt továbbra is a két ujjam között tartom.

A Sensas hurokkötővel a zsinórt az ujjaim között félúton beakasztom a hurokkötő nyaka alá, majd háromszor megtekerem.

A mutató ujjam és a hurokkötő közt képződött hurkot bevezetem a hurokkötő csőrei között, majd egy mozdulattal kibújtatom a mutatóujjam hurokból.

Ekkor a készülő hurok elkezd ráfeszülni a kötőre, ekkor megpróbálom kibújtatni azt szorult helyzetéből.

A kötő csőrén található kampós rész a kész hurokba akad, a zsinórt meghúzva a hurok elkészül. A csőrből kibújtatva az előkénk harcra kész, ideális esetben csak annyival kisebb a tartónk tüsketávolságánál, hogy minimális feszítéssel a helyére rakható.

A főzsinórról csak ekkor vágom le az elkészült előkét, így a zsinórveszteség mindösszesen csak a horogkötésnél megmaradt néhány centis darab.

Eleinte sikerülhet kicsit hosszabbra vagy rövidebbre is, néhány darab után megtaláljuk azt az ideális feszítést, amit a kötőlécen kell használnunk a pontos végeredményhez. Néhány 10 előke elkészítése után már egészen könnyedén és gyorsan tudjuk ontani az egységes hosszúságú előkéinket.

Rendhagyó módon megpróbáltam a fényképezőgépem határait feszegetve videón is rögzíteni a horog- és hurokkötés lépéseit, remélem a leírás és a képek minden részletét megmutatja a folyamatnak. Remélem sikerült bemutatni megfelelően ezt a technikát, és kedvet csinálni ahhoz, hogy minél többen hasznosan tölthessék a szerelés rendezésre szánt időt.!

A kötésekről készült videóim:

Horogkötés Stonfo horogkötő segítségével: https://www.youtube.com/watch?v=PnOLhU-s-nw

Előke kötés Sensas hurokkötő segítségével:  https://www.youtube.com/watch?v=U8P2PulLZiw

KZs 

 

 

halat.hu    2016/08/29
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz