Barion Pixel

Dovit újdonságok 2016. termékbemutató

Végre kiderül, milyen meglepetéseket készített idénre a horgászoknak a Dovit, ráadásul így egy csokorba szedve először nálunk láthatók a 2016-os újdonságok!


Az éppen aktuális trendek figyelése minden gyártónak fontos, így a Dovitnak is, hisz felgyorsuló világunkban sajnos egyre kevesebb idő áll rendelkezésre egy átlagembernek hogy horgásszon, így ezzel arányban rövidebb idő alatt kell megfogni a halakat a vizeinken.  Mit is értünk ez alatt? Kevesen érnek rá naphosszat arra, hogy hagyományos csalikkal, etetőanyagokkal kivárják az egy-két kapást jó esetben, vagy ha idő lenne is rá, mindenki szeretne egyre többet és többet fogni minél rövidebb idő alatt. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben néha versenyeken is kipróbálnánk magunkat, a gyorsaság nélkül egyenesen kudarcra vagyunk ítélve. Az adott időn belül fogott halmennyiség növelésének érdekében a Dovit számos attraktív újdonságot fejlesztett 2016-ra, melyeket most be is mutatunk nektek! A cég összeszokott tesztcsapata 2015-ben végig azon dolgozott, hogy teszteljék ezeket az újdonságokat, így elétek már csak teljesen kész termékek kerülnek.

Alapvetően két teljesen új termékvonalat fejlesztettek ki, melyek a Magic Method és a Fluo-Vit család

Magic Method család: Magic Method Mix etetőanyag, Magic Method Liquid,  Magic Method Bojli.

A Magic Method Mix etetőanyag idéntől már 4 tagból áll, ezek az ízek az Eper-Hal, Fokhagyma-Mandula, Narancs-Hal és a 2016-os új íz a Zöld Kagyló, mind praktikus aromazáró és visszazárható tasakban. Fontos egy method etetőnél hogy finom szemcsézetű és tartalmas legyen, azonban szinte hiába próbálkozunk bármilyen jó etetőanyaggal, ha a nedvesítést elrontjuk. Ennél az etetőnél pontosan 6 deci víz az, ami a bekeveréshez ideális. Ilyen módon keverve egy tökéletes állagú, kellően tapadó, időben bontó, method célra tökéletesen felhasználható etetőanyagot kapunk.

Magic Method Mix Eper-Hal etetőanyag

A Magic Method Bojli kizárólag 8 mm-es méretben kerül forgalomba. Önmagában lebegő, leginkább csailtüskére ajánljuk, könnyen rátűzhető, nem reped, viszont akár hagyományosan horogra is tehető. Figyeljünk rá azonban, hogy túl nagy súlyú horgot nem fog megemelni, ezért érdemes horgászat előtt kikísérletezni, hogy milyen mértékben kívánjuk a csalinkat lebegtetni vagy kikönnyíteni. Ez a minibojli vízbeérés után látványos aromafelhőt kezd kiengedni, mely a fenéken terjed, azonban 5-10 perc alatt a felhőképződés abbamarad, viszont pont ez az időintervallum, aminek letelte után egy method módszernél már illik újradobni, bár ha ezt egy lazább pecán elmulasztjuk, a minibojli még sokáig kitart, mint hagyományos bojli.

Magic Method Bojli: lebeg, felhőt képez, kiváló állagú

Magic Method Bojli Eper-Hal

A Magic Method Liquid arra való, hogy a csalinkat, etetőnket utólag megízesítsük, ha szükségét érezzük a változtatásnak. Sűrű állaga miatt fajsúlya nehezebb a víznél, ezért ez is a mederfenéken fejti ki hatását, és sokszor ez a kis plusz jelentheti azt a vékony határvonalat a fogás és nem fogás között. Természetesen mind a minibojlik, mind a liquidek abban a 4 ízben kerülnek forgalomba, mint a Magic Method Mix etetőanyagok.

A 4 Magic Method Liquid

 

Fluo-Vit termékcsalád: Fluo-Vit Mix etetőanyag, Fluo-Vit Dip és Fluo-Vit Spray

Fluo-Vit Mix: Csomagolása és állaga hasonlít a Magic Methodéhoz, azonban ezt nem csak kifejezetten methodozáshoz, hanem egyéb horgászmódszerekhez is használhatjuk eredményesen, pl. vízközti  match-ezéshez és hagyományos etetőkosaras horgászathoz is alkalmas. Az etetőanyag a következő öt ízben kerül forgalomba: Natural, Sweet, Seafood, Fruit, Spicy.  A benne lévő fluoreszkáló festék felhős terjedése figyelemfelkeltő lehet a halak számára, ezáltal eredményesebbek lehetünk, mint a hagyományos etetőkkel. A keletkező intenzív színes aromafelhőbe a legtöbb békés hal szeret belebújni, és ilyenkor a táplálkozásuk is óvatlanabbá válik, ezáltal könnyebb horogra csalni őket. Vízfelvevő képessége ugyanúgy 6 deci, mint a Magic sorozatnak. A tökéletes hatás eléréséhez azonban itt sem elég a sima bekeverés, hanem ajánlott ebben az esetben is a már bevizezett etetőanyag áttörése rostán a homogénebb állag eléréséhez.

Fluo-Vit Mix etetőanyag jól látható szín és illatfelhőt képez

Fluo-Vit Spray: Ha a horgászatunk előtt esetleg nem fluo etetőt kevertünk, viszont a helyszínen kiderül, hogy mégis ez a variáció volna a nyerő, akkor erre praktikus segítség lehet a Fluo-Vit Spray, ami 50 ml-s kiszerelésével kis helyen is elfér, ugyanakkor nagyon kevés mennyiséggel már megfesthetjük csalinkat és a kosárban lévő etetőanyagot.

Az 5 féle Fluo-Vit Spray

Fluo-Vit Dip sokkal sűrűbb mint a spray, és szintén figyelemfelkeltés a célja. Sokkal jobban tapad a bevont csalira, mint a spray, intenzíven és erőteljesen oldódik le a csaliról, ami sok esetben nyerő receptünk fontos része lehet. A Fluo-Vit Dipek és Fluo-Vit fújók természetesen teljes összhangban a Fluo-Vit etetőanyagok ízével kerülnek forgalomba.

Egy egyszerű pufi Fluo-Vit Dipbe mártva

Oldódó Pop-up Bojli: Bemutatónk végére hagytuk az új Oldódó Pop-up Bojlit, mely az először bemutatott termékekkel ellentétben nem kifejezetten a finomszerelékes horgászokat célozza meg, hanem a hagyományos nagyobb csalikat kedvelő horgászokat, illetve bojlis sporttársainkat is.

Az Oldódó Pop-up bojli Ananász, Fokhagyma, Kagyló, Eper és Fűszeres Méz ízben készül. Vízbeérés után pár perc múlva már egy nyálkás-kocsonyás bevonat képződik körülötte, mely tulajdonságát hosszú órákig megőrzi, így sokáig vonzó marad a halak számára anélkül, hogy gyakran frissítenénk a csalit. Színében és ízében olyanokat választottunk, amik méltán közkedveltek a horgászok között.

Az 5 Oldódó Pop-up bojli

Pár perc ázás után már jól látható kocsonyás bevonat képződik rajta

A fenti etetőanyagok és csalik részletes bemutatójáról készült videofilm hamarosan elérhető az oldalunkon!

Reméljük, hogy az új fejlesztésű termékek megnyerik a tetszéseteket, és nagyon sok feledhetetlen horgászélménnyel ajándékoznak meg benneteket! Görbüljön!

Írta: Balogh Laci

Fotó: Fehér Krisztián, Doktorits András

halat.hu    2016/01/27
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz