Bicajos horgászat a Hernádon

 Csörög a vekker, kiálltja hogy ki az ágyból kispecás! Szemem azonnal kinyílt és a nagy izgalomtól csak úgy kirepültem az ágyból. Gyors reggeli és már irány is a kapuhoz, mert az én vezetőm már türelmetlenül várt rám. Azt tudni kell,hogy nem szokványos peca volt az aznapi... Egy igazi bicajos horgászat. Hát igen. Nagyon mély nyomot hagyott bennem.

Este az ablakban ülve nyűttem a telefonom a tücskök zenebonája mellett. Azon gondolkodtam, hogy én akkor most kimegyek holnap egy kicsit pecázni. Nem is tűnt olyan rossz ötletnek, míg be nem villant, hogy hoppá nincs is etetőanyagom! Nem baj! Minek is az? Hiszen a dédik még gilisztával fogdosták a pontyokat. Egy szempillantás alatt az udvaron teremtem kannával a kézben. Az utolsó kép már csak annyit mond, hogy felöntöttem akert egy részét, hogy csalit szedjek. Nagyon álmos voltam és ekkor már hajnali 2 lehetett. Most meg itt zajong nekem a telefonom és azt sem tudom hogy ki is vagyok. Még jó hogy beállítottam az emlékeztetőt. "Horgászni kell menni! Kelj fel!!!" felirat villogott a kijelzőn. Ekkor még mindig a lassított "életet" éltem és emiatt lassabban is esett le a tantusz. Szerencsére ( vagy talán mégsem olyan szerencse) sikerült visszacsöppenni a mai rohanós élettempóba és feleszmélni ,hogy horgászni megyek a terveim szerint.

Gyors mosakodás és még gyorsabb öltözés, reggeli az most elmarad és mentem is a kertbe az én kis izgő csodafegyvereimet kikaparászni. Sajnos ők ügyesebbek voltak, ezért csak 2db-ot csíptem nyakon. Igaz ennyi bőven elég is volt egy órás pecára. Innen már csak egy fél óra tekergés választott el a parttól. Hűséges vasparipám vigyázzban állt a kapuban. Sietősen felpattantam és a lovak közé csaptam. Útitársam két nagy hegy volt, akik még a ködbe burkolóztak. Ahogy haladtam, a Nap is kedvet kapott felkelni. A napraforgók felém fordulva sütkéreztek a ködön átvágó aranysugarakban. Az út alatt madarak daloltak nekem és követtek is egy darabon. Majd megpillantottam a nagy fehér hidat, mely összeköti a falu egyik részét a másikkal. Lábánál vigyázzban állt a tábla, miszerint elértem Gibártot. Tudtam,hogy innen már nem vagyok messze. A Hernád folyó, vagyis a szeszélyes kisasszony szorgosan vitte az üledékfákat. Utamat egyszercsak egy kereszteződés állta, melyen én jobbra fordultam, a még akkor alvó utcába. A jobb oldalon található a horgászok mennyországának a kapuja. Sűrű növényzet lepte most el. A védelmi dombon túl is nagy volt a dzsumbuj. Meglehetősen kellemetlen gyaloglás nem esett jól sem nekem, sem a biciklimnek. A növényzet az egyik részen ki volt taposva. Tudtam, hogy jó helyen járok.

"Időkapszula"

Mikor megérkeztem nem csalódtam. Minden ugyan olyan volt, mint akkor. Mintha egy kapszulába zárva őrizték volna nekem. A part meredek és csúszós. A két oldala szúrós lakókkal teli.

Állandó kísérőm és harcostársam, a botom

Gyorsan előszedtem hűséges társam és annak kiegészítőjét, a folyóvízi úszót. Apróbb halakat sikerült lépre csalnom, de sajnos ponty nem akadt köztük a rövidke idő alatt. Viszont nekem már pakolnom kellet, hogy időben otthon legyek. Fájó szívvel vettem búcsút a kis hölgytől, aki mindig oly szívesen fogadott a partján. Ki tudja talán még kijutok anyáron meglátogatni.... Vidítottam fel magamat. Ebben az írásban inkább a kijutási élmény kapott nagyobb teret, mert ezzel szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy nem csak a vízpart ad élményt,  hanem az utazás is, ha elég szemfülesek vagyunk.

Üdvözlettel: Boti, a pontyok barátja