Barion Pixel

A Préri tó kulisszái mögött

Az emberi kíváncsiság rengeteg dolog mozgatója, alapvető természetünk része, mondhatnánk ösztönös.


Ezért amikor egy ilyen címet olvasunk, mindenkinek elindul a fantáziája, pont úgy mint amikor bennem realizálódott: forgatni megyünk a Préri tórendszer legnagyobb tavának év végi válogató halászatára. Rengeteg szempontból érdekelt a dolog. Tudtam, hogy sok hal van benne, de azt azért más látni mint tudni, vagy inkább gondolni. Érdekelt horgászként, hátha megtudok valamit amire eddig esélyem sem volt. Volt sok tippem mivel fogok találkozni, érdekelt helyesek-e ezek az elképzelések.

Halászat olyan mint a horgászat vagy vadászat: ha nem vak sötét hajnalban indulsz otthonról és nem így is érsz oda, mit sem ér. Tehát sötétben gyülekeztünk és én most hivatalból is kérdezhettem és lehettem láb alatt, hisz fogalmunk nem volt mit érdemes felvenni és mi lesz a terv. Jó kedv és rutin, talán ennyivel lehet leírni az előkészületeket. A csapat rendszeresen halászik, bár ezt a tavat csak ritkán halásszák, a haltermelés miatt a háló itt napi munkaeszköz.

Válogató halászat. Tehát nem lehalásszák a tavat hanem a halakat válogatják, ahogy fogjátok látni jó sok szempont szerint. Logikus kérdés volt, hogy akkor gyakorlatilag a tó összes lakójával találkozni fogunk-e. A tapasztalati arány szerint, mint megtudtam 20% alapvetően “megússza” a teljes tavat érintő hálózást. A beszélgetés közben elindult a csapat.

A gazda szeme...

Molnár úr, a tógazda oly módon felügyelte a munkát mintha 2-3 lett volna belőle. Nem szólt bele mindenbe, de időnkét azt gondoltam a tó két partján egyszerre van ott ha épp történik valami. A csapat vízre engedte a hálót hordozó csónakot és megkezdődött a tó bejárat felöli oldalán a háló vízbebocsátása.

Maga az eszköz egy a tó szélességénél jóval hosszabb és a vízmélységnél jóval magasabb háló. A felső éle úszik, könnyítve van, az alja pedig süllyed, nehezítve van. Van olyan eset mikor ezt a nehezítést fokozni is kell.

A nagy találkozás

A tó két partján két traktor segít a hálót húzni, később találkozva a megfelelő sarokban, a halak pedig a többletmagasságból eredő zsákban utaznak a halászokkal. Kemény feladat viszont a hálót helyesen tartani, mert ha az alját megemeli a vontatás ereje elmaradnak a halak. 

Az összedolgozás a lényeg

A kötélszakadás, a fák és nádasok megkerülése mellett a legkomolyabb feladat az egyik oldal bekanyarodása a rövid oldalra. Több óra munkával megérkezett a csapat a tó egyik sarkába. Emelő, autók, levegőztetéshez palack, mérleg és még ki tudja mi, ott várta a csapatot összekészítve. A háló nagyját kézi erővel ki kellett húzni a partra, a halakat egész kis helyre terelve. Kipróbáltam. Hát nem vagyok kimondottan gyenge és a súlyom is megvan a húzás mesterségéhez, de mikor beálltam többediknek az egyik oldalra, nagy áttörés nem volt észlelhető. Brutális munka mire kint van a háló nagyobbik része a parton.

Nem igen jön magától

Míg a munka kezdetén csak 2-3 ember volt a vízben, ekkorra már a csapat fele és senki sem azért mert beleesett volna, amit néha amúgy csodáltam hogy ússzák meg. A háló vízben lévő részének felső szélét karókkal megemelték, hogy ne ugrálják át a halak. Sok busa már a húzás közben is távozott az átugrás módszerével, de látszólag ez senkit nem izgatott.

A nyárról ismert lapátos levegőztető mozgatta innentől a vizet a halak érdekében. Biztos nem a vízben álló halászok érdekében, mert a december közepén amúgy sem meleg víznél csak a folyamatosan mozgó víz hűt jobban. A parton nem volt hideg, főleg a munka közben.

Szauna után jó az ilyen víz

A válogatás első és sürgős része a süllők visszaengedése volt, ezek a halak bírják legrosszabbul a strapát. Velük együtt a csukák is mentek a háló boldogabbik oldalára. Pár darab marad csupán amire már vártak megrendelők. A válogatás egyik szempontja, a karácsonyt nem ajándékbontással ünneplő halak kijelölése. 

Az első meglepetés itt ért: rengeteg a ragadozó a tóban. Azt tudtam, hogy az apróhalak megevésére vannak szerződtetve süllők, csukák és harcsák az oxigéntakarékosság okán, de nem gondoltam volna erre a létszámra.

Az emelésben gép segít

A következő válogatás a dolgozók egy másik csoportját érintette, a nyáron a víz minőségért felelős busák kerültek ki egy külön autóra. Ha tippelni kellett volna mennyi van benne, talán a tizedére se tippeltem volna, sok szép nagytestű hal alkotta ezt a csoportot.

A válogatóasztal 4 főre

Innentől kezdve már a válogatóasztalra kerültek a halak. A nagyobb pontyok mentek vissza a tóba, a sokkal nagyobb pontyokból kb. 25 darab került a bojlis tóba. Ebbe a munkába ismét bekapcsolódtam, mert ekkora halakat vízbe engedni az már nekem fél horgászélmény volt. Azt se gondoltam, hogy 15kg körül ennyi hal van ebben a tóban. Amúgy a 10kg feletti pontyok is visszakerültek az 1-es tóba.

Vissza, csak egy másik vízbe

A pontyokból a kisebbek vagy a kistavak felé vették az irányt “karácsonyi ponty” besorolással, vagy a mélyebb telelésre alkalmasabb hátsó tavak egyikébe utaztak. Onnan amúgy tavasszal, kibővítve az idén nevelt pontyokkal térnek majd vissza a nagy tóba. Kárászok a kárászos tóba kerültek, amurok oda, ahol tavasszal majd hínárevésben kell megmutatniuk mit tudnak. 

Harcsák maradtak a végére, főleg mert a hálóba is lent szerettek lenni, mint amúgy a tóban is. Ezek mérete és darabszáma okozta a következő meglepetést. Gyönyörű állomány, jórészük mostanra eladásra szánva került előre.

Ami még meglepett, hogy kevesebb szerelést találtam a halakban mint ahány koloncos halat fogtam nyáron. Külön kértem, hogy segítsenek az ilyenek megörökítésében. Szerelést fogtunk ötöt, ebből kettő volt még hal szájában. Viszont több olyan hal volt amelyik száján látszott, hogy volt benne horog hosszabb ideig. A kis korgok, amik mostanában divatosabbak, nehezebben maradnak a halakban ezek szerint. Javaslom aki teheti finom szereléket használjon és ha lehet szakál nélküli horgot, az biztos nem marad a halban.

Még a csonti is megvan

Véget ért. Pakolás, igazgatás, hálórendezés és még sok más számukra megszokott dolog. Mi is pakoltunk, sok élménnyel és sok perc forgatott anyaggal. Nagyon jó nap volt, horgászként is sokat tanultam. 

Végül mivel elkészült egy film, engedjétek meg hogy ajánlást is tegyek: ajánlom a csapatnak akik halásztak, nézzék meg mit csinálnak, érdekes lehet látni, ajánlom annak akit érdekel, de legfőképpen azoknak a horgászoknak ajánlom, akik csak egyszer is úgy jöttek el a tó partjáról, hogy nincs benne hal. De ők azért a szemük sarkából nézzék meg először, nehogy az egészségükre menjen a látvány!

FILM A HALÁSZATRÓL ITT!

halat.hu    2016/01/04
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz