A prémium kategória, és ami mögötte van 1.

Nem gondoltam volna, hogy egy top ligás eszköz megvásárlása ezt indukálja, mi több, hogy már most megvan az alapanyag a következő részhez is. Alapvetően nem célom sem a gyártót, sem a termékét negatív színben feltüntetni, csupán segítséget nyújtani azok számára, akik hasonló cipőben járnak. A 21. század tipikus fogyasztói társadalmára utaló tünetek. A termékek nem az örökkévalóságnak készülnek, ha elromlik, dobd ki, vegyél másikat. Bizonyos esetekben érthető, és elfogadható, de vannak olyan termékek, melyeket azért legalább egy rövid ideig, de szeretnénk problémamentesen használni. A cikk (azaz most már sorozat) célja, hogy bemutassa egy adott termék gyermekbetegségeit, majd annak egyik lehetséges megoldását.

2008 ősze volt. A szokásos közösségi portálon beszélgettünk a horgászcimborákkal, úgy általában mindenről, persze a fő téma a peca volt. Határozottan emlékszem, hogy ekkor jelentettem ki, nekem aztán sosem lesz versenyládám, az általam űzött feeder- és matchbotos pecához nincs rá szükség, drága is, sok pakolással jár, felesleges. A többiek jelezték, oké, térjünk vissza rá egy év múlva. Igazuk lett… A következő évben a szerencsecsillagom a csúcsra ért, megnyertem egy versenyt, amelynek az első díja egy rakós bot volt. Innen nem volt visszaút, be kellett szereznem egy ládát. A cimborák egytől egyig a „na, nem megmondtam” nézéssel fogadták a hírt, ezt azóta is hallgatom tőlük…

A választást sok paraméter befolyásolta, de már az elején látszott, hogy az általam csúcsnak tartott kategória nem elérhető számomra. Nagyjából felállítottam egy sorrendet, majd az anyagi lehetőségeknek megfelelően ráböktem egy középkategóriát képviselő darabra. A Preston Innovations X6S ládája lett a befutó, mindenféle gyári kiegészítőkkel. Hosszú évekig kiszolgált, meglehetősen elfogult voltam vele szemben, a hibákat, melyekbe belefutottam, nagyrészt betudtam az árkategóriájának. A középső rakós bot tartó megoldásnak megálmodott trapéz alakú gumi tartó igazi intő példája a konstrukciós hibáknak. Mind a mérete, mind az alakja alkalmatlan a feladatra, amire szánták, a rakós bot nyéltagja egyszerűen kifordult belőle. Mivel vagy ez volt, vagy semmi, kénytelen voltam barkácsmegoldáshoz nyúlni, a trapéz alakú gumit leoperáltam, és egy bőrdarabbal helyettesítettem.

 A megoldás működött, a rakós botos pecához végre fenntartások nélkül használhatóvá vált az alkatrész. Talán ez is közrejátszott abban, hogy bár nem terveztem, de folyamatosan néztem a konkurens gyártók termékeit, és valljuk be őszintén irigykedtem, amikor egy-egy komolyabb darabot láttam valakinél. 2014 őszén a sors úgy hozta, hogy lehetőségem adódott a meglévő ládámat egy komolyabb modellre cserélni. Aki ezekben a körökben mozog, annak nem kell bemutatni, a francia Rive nevű gyártó hosszú évek óta a piacon van, a ládái jelentik ennek a kategóriának a csúcsát. A 2013 körül megálmodott középső rakós bot tartó megoldásuk megpillantása volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, nekem egy ilyen KELL!

A régi láda rekordidő alatt elkelt, így nem volt más hátra, mint beszerezni az újat. Az örömöm nehezen volt szavakba önthető, amikor végre hazaért a ládikó. Látszott rajta, hogy másik liga, mint az eddigi darab volt, egyszerűen parádésan festett már a garázsban is, úgy éreztem, megtaláltam, amit kerestem.

A nevéhez hűen (HSP – High Stability Platform) rettentően stabil, a mázsa feletti tömegemet könnyedén viselő darab. A műszaki megoldások, a felhasznált anyagok, meg úgy általában a kidolgozottság egyértelműen mutatta, mi is került rajta ennyire vérlázítóan sokba. Mivel már erősen közelítettünk a szezon végéhez, nem sok lehetőségem volt rá, hogy teszteljem, de egy késő őszi rakós peca még pont belefért a változékony időjárás által megszabott keretbe. Az első kellemetlen élmény itt ért, a régóta áhítattal, irigykedve nézett középső tartó cserbenhagyott az első alkalommal. A rakós bot éppen benne pihent, amikor az úszó komótosan elindult jobbra, és diszkrét merüléssel jelezte, hogy kapás van, ideje tenni valamit. No, én megtettem, amit megkövetelt a haza, ráemeltem a botra, a csodás rakós tartó pedig rajta maradt a boton. Nem volt idő nagyon elemezni a dolgot, a hal húzott, vele kellett foglalkozni. A fárasztás után, amikor a hal visszakerült a vízbe, akkor konstatáltam, hogy a középső tartó nyelve, mellyel rögzíthető az ülésbe, eltört. 

Így a komplett tartó használhatatlanná vált, ami akkor és ott igen elkeserítően hatott. Aki ismeri, az tudja, a Spro Silver Carp rakós nem az a kézben tartós pálca, így komoly kínlódást jelentett a peca a nap hátralévő részében. A hazaúton magamba roskadva üldögéltem az autóban, amikor megcsörrent a telefonom. Gyulai Feri Halacska hívott, valami teljesen más ügyben, de ha már így volt, rákérdeztem nála, halott-e már ilyen blamázst, mint ami engem ért. Meglepően hallgattam a válaszát, miszerint Ő kettőt eltört, miután inkább megcsináltatta az alkatrészt alumíniumból, azóta ettől nem lett több ősz hajszála. Megnyugtatott, hogy a környezetében, akinek ilyen tartója van, az már majdnem mind el is törte. Ez bogarat ültetett a fülembe, a kerekek forogni kezdtek. Most akkor próbálkozzak a forgalmazónál, hogy garanciálisan cserélje nekem ezt az elemet? Hát, nagyon nehéz lenne bizonyítani, hogy ez üzemszerű használat közben fáradt el. Vegyek egy másikat? Na de az első pecán kettétört, az árakat elnézve ez nagyon rossz üzlet lenne. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, a Rive megbízott tervezőmérnöke bizonyára csuklott is néhányszor, amire hazaértem. Letörve újságoltam a hírt apósomnak, aki elkérte a törött darabot, majd megállapította, hogy azon kívül, hogy az anyagválasztás a várt terheléshez nem igazán megfelelő, rámutatott arra az alapvető problémára, miszerint a fröccsöntéssel előállított alkatrész buborékos volt. 

Ez azt jelenti, hogy a gyártás folyamán, amikor a folyékony műanyag a présformába kerül, hogy kitöltse azt, levegő buborék keletkezik benne, ami a megszilárdulás után is benne marad, ezzel gyengítve az anyagot. Törés esetén ezeken a helyeken az anyag nem fehéredik ki, nem sorjásodik, hanem úgy néz ki, mintha nem is lett volna folytatása, sima és fényes, mint az eredeti külső felület. A fenti képen a letört darab bal sarkán látható ez. Megkérdeztem, vajon tudunk-e előállítani valami hasonlót, amivel a törött darabot helyettesíteni tudjuk. Mint nyugdíjas szerszámkészítő, természetesen egyből rávágta, hát hogyne! Elmagyaráztam neki, hogy mi ez az alkatrész, mire való, nagyjából milyen hatások érik, erre Ő eltűnt a műhelyben, majd kisvártatva előkerült egy műanyag táblával a kezében. A tábla pont olyan vastag volt, mint a középső tartó maga, valamiféle ipari műanyag lehetett, kicsit gumiszerű felülettel, elmondása szerint ez elpusztíthatatlan, így alapnak tökéletes lesz. A letört nyelvet alumíniumból gondolta hozzá, így az nem lesz túl nehéz, de lényegesen erősebb lesz, mint a kikönnyített, fröccsöntött műanyag eredeti. Működőképesnek tűnt az elgondolás, így másnap neki is álltunk. A táblából kivágtuk az eredetinek megfelelő méretű darabot, majd az éleit elsimítottuk.

A fület alumínium tömbből martuk ki, egy talpat képezve ki rajta, ami egyrészt a felfogatáshoz szükséges csavarokat fogadhatta, másrészt a használat közbeni erőhatásokat segített nagyobb felületen eloszlatni.

A műanyagba belemartuk a talp helyét, hogy a láda front felületével csak a műanyag felület találkozzon.

A szükséges lyukakat fúróval készítettük el, az alumínium nyelv kapott 4db menetet is, hogy csavarral lehessen rögzíteni a műanyag alapon. Az elkészült darab igazi műremek lett, ugyan néhány dekával nehezebb, mint az eredeti fröccsöntött, de ipari terhelésnek is ellenálló. 

Az első tesztek alapján úgy tűnik, sikerült a véleményem szerint konstrukciójában rossz alkatrészt helyettesíteni.

Természetesen ez csak egy megoldás a sok közül, a felhasznált alapanyagok rendelkezésre álltak, a szükséges szerszámok úgyszintén, és nem utolsó sorban akadt néhány évtizednyi tapasztalat is hozzá. A problémát csak abban látom, hogy amíg ezek a hibák nem derülnek ki, addig semmi oka a gyártónak, hogy ezeken változtasson. Bár a termékek folyamatosan fejlődnek, évről évre jobbak, sajnos még mindig akad néhány csontváz a szekrényben. Ezt alátámasztani látszik az a probléma is, melybe körülbelül 10 peca után sikerült belefutni, de ez már a következő cikk témája.

 Szöveg és fotók: Kádár Zsolt (KZs)