Barion Pixel

A Kék Tó kaland

A hétköznapok kalandvágyó pecás hőseinek ajánlanám a következő tavat, amiben nem kevés kihívás van. A tavat az 51- es főút felől lehet megközelíteni. A kólagyárnál található lámpánál kell balra fordulni Alsónémedi irányába és majdnem a faluig be is kell menni. A tó bal kézre fog esni, egy villanypózna található a bejáratnál,ami este világít. A nyitva tartás non-stop, így bármikor hódolhatunk a szenvedélyünknek.


A tó maga nem nagy, de annál szívesebben járok ide vissza. Nagyon kulturált, büfé, halpucoló állás, fedett bódék, játszótér és nyáron strand is található, így teljes kikapcsolódást nyújthat a család minden tagjának. Napközben a büfés kocsival többször körbejárja a tavat ezzel is a horgászok kényelmét szolgálva. A halfauna a szokásos halakból épül fel: ponty, amur, csuka, süllő, kárász, keszeg. Tavaszi és nyári szezonban különleges halakat is telepítenek, mint például a lénai tok és az afrikai harcsa.

Több éve járok ide és szinte mindegyik horgászállásról próbálkoztam már, majdnem mindegyik sikerrel is zárult. A képek, amiket bemutatok, több horgászatom összeválogatott legjobb képei.

A sikeres pecáimhoz részben a helyi tagokkal folytatott hosszas beszélgetés, részben pedig a teljesen egyszerű hétköznapi dolgok segítettek. De mint mindig, a beetetés a legfontosabb rész,így gondosan kell kiválasztanunk az évszaknak megfelelően az etetőanyagunkat. Én a több féle etetőkaja híve vagyok. Ami a legjobban bejött az a fekete-piros összemixelése némi vízben áztatott gabonapehellyel. A gabonapelyhet azért adom hozzá, mert felhőt képez oldódás közben, így a halat jóval hamarabb odacsalhatja az etetőanyaghoz. Szereléknek nagyon sokszor két horgos gubancgátlós etetőkosarat használtam. A fogásaim azt bizonyították, hogy felesleges a két horog használata,mert mindig az alsó horgon vesztettek rajta a pontyaim. Ezt a tapasztalatot a helyiek is alátámasztották, sőt meséltek olyan mende-mondákat is, miszerint a felső horogeltartó műanyag sérült volt és fárasztás közben ennek köszönhetően a zsinór elszakadt, így a zsákmány is oda lett. A csali kiválasztása mindig egy érdekes kísérlet számomra. Az elveimet követve az egyik boton kukoricával és a másikon pelletes csalival horgászom. A kukoricából sem mindegy milyen kukoricát használunk, nekem itt a házilag főtt volt a legeredményesebb. Nyáron a friss, a következő szezonban tavasszal pedig az erjedt és büdös. Ami igencsak favorit még az a mézes pufi, de ez inkább a későbbi órákban. Rendszeresen, ha korán kimegyek, a kukoricás bottal indítok. A parttól a tó közepe fele kb. 70 méterre dobok be.

Miután ez megtörtént nekiállok a következő botom összerakásának,  amire a pelletek mennek. Általában a damil átfűzése még meg sem történik, amikor a kapásjelző hangosan jelez és a dob életre kel az orsón.

 

 A kora reggel felkínált kukorica bizony igencsak sikeres itt.

A második bot összeszerelése után a pelletem is végre bedobásra kerül. Így reggelente a kapások igencsak sűrűk, 20-25 percenként vannak, így nem unatkozok, de még mindig a kukorica a nyerő csali.

A délelőtti órákra a kapások ritkábbak lesznek, mintha eltűnnének a halak. A pelletet óránként nézem,  és frissítek. Több fajtát bevetettem már az alkalmak során, de az édes – halas, a citrusos - édeskés soft,  valamint a lebegő szamócás volt az amire kapásaim voltak.

 

 

 

A legtöbb kapás erre a szendvicsre volt, mégpedig a citrus soft – szamóca lebegő párosra. Érdekes volt megfigyelni , hogy az összes kapás ami erre érkezett mind ejtéses, míg a kukoricás botra kizárólag feszítés és damil húzás volt.

A mézes pufikra is jönnek érdeklődők bőséggel, főként a kárászok szeretik. Rengeteg nagyobb példány is található itt, rendszeresen megfogom a napijegy kvótáját minden erőfeszítés nélkül. Azonban sokszor a kárászozás közben érkezik meg egy-egy ponty, ekkor a bevágás után döbbenhetünk rá, hogy ez bizony már egy komolyabb játékos.

Miután a kárászokat meguntam, csináltam kukorica szendvicset, ami két szem kukoricából és egy technopufiból állt.  A pelletes botomon elvétve van 1-2 kapás egész nap, míg a kukoricáson rengeteg.

Érdekes, hogy a jobbnál jobb dippelt és a finomabbnál finomabb aromákkal ellátott pelletek szinte haszontalanok egész nap. A tavon teljesen a hétköznapi egyszerűség uralkodik.

Bizony be kell látnunk, hogy itt legtöbbször a hétköznapi, hagyományos csalikat semmi nem helyettesítheti!

 

Kellemes horgászatot kíván: Lacoking

halat.hu    2014/04/25
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz