Barion Pixel

5. Ponty kupa beszámoló

5. Ponty kupa beszámoló : 2014. Április 13. vasárnap reggel 7 órai kezdettel került megrendezésre 5. Ponty kupa amatőr egyéni horgászverseny a Moby Dick horgászvizén az „L” vagy közismert nevén a nevelő taván.


 A versenyt 40 főig hirdettem meg. 4 szektorra osztva a szektorok pedig a következő módon voltak díjazva: 1,2,3 kupákban részesültek, a 4. és 5. helyezettek pedig éremmel és egy ajándékkal lehettek gazdagabbak.

A regisztráció után a megnyitóval kezdetét vette 5. Ponty kupa, amelyen elmondtam a legfontosabb szabályokat, majd a sorsolási sorrend után mindenki kihúzta a rajthelyét és utána a hely elfoglalásával kezdődött a versenyre való felkészülés. A  40 versenyzőből 37 jelent meg a regisztrációnál. Ezáltal a szektorok is módosultak a 4 szektor megmaradt, csak a szektor létszám csökkent a következő módon : 1. szektor 9 versenyző, a 2. 10 versenyző, 3-4. szektor 9 versenyzőre osztottam fel.

A felkészülés végeztével 8 óra 30 perckor dudaszóval elkezdődött az alapozó etetés. 30 perc állt mindenki részére, hogy ezt elvégezze. 9 órai kezdettel megkezdődött az 5 órás horgászverseny. A mérlegelőknek volt munkájuk folyamatosan, mire végig értek a mezőny résztvevőin és kezdhették elölről. 14 órakor a verseny vége is eljött, az utolsó mérlegelés után kialakultak a helyezettek. A 37 versenyző összes fogása 1.318 kg-ra, az  átlagfogás 35,6 kg súlyra jött ki. A mérlegelést követte az ebéd.

Az ebéd elfogyasztása után megkezdtem az eredményhirdetést. 37 versenyzőből 20 részesült díjazásban. Három különdíj is kiosztásra került, ezek a legnagyobb hal díj, legkisebb hal díj,mázli díj. A versenyen nem volt nullázó, mindenkinek sikerült halat fognia így a mázli díjat a legkevesebb halat fogó versenyző kapta.

2014- ben még 4 verseny helyszíne lesz a Moby Dick nevelő tava max 40 fős létszámmal. Az összes verseny négy szektorra lesz felosztva és a szektordíjazások is így kerülnek majd kialakításra. A többi verseny annyiban tér majd el az 5. Ponty kupától, hogy a név lesz más. Májusban, júniusban, szeptemberben, októberben ezekről a versenyekről is szeretnék majd beszámolót írni, hogy olvassatok a verseny eseményeiről, eredményeiről.

Benyus László szervező,versenybíró, fotók: Rohonyi Ági

5. Ponty Kupa HELYEZÉSI SORREND

Helyezés ,Név, Össz Súly / gramm /

1. KAKUK RUDOLF 61.560 gr

2. KATONA JÓZSEF 57.530 gr

3. KISS „FORTÉLY” ISTVÁN „KIPI” 55.050 gr

4. GOMBÁS GÁBOR 48.090 gr

5. TOKODI GÁBOR „GABESZ” 51.340 gr

6. JUHÁSZ JÓZSEF JOE 49.320 gr

7. JUHÁSZ JÁNOS 44.160 gr

8. PUSZTA ZSOLT 39.580 gr

9. BARLAI OLIVÉR 49.930 gr

10. TAKÁCS ZSOLT 48.390 gr

11. GERENCSÉR PÉTER 34.500 gr

12. KOVÁCS CSABA 32.370 gr

13. GYALUS „FORTÉLY” PISTY 49.480 gr

14. VARGA GERGŐ 45.070 gr

15. SÉLLEI GÁBOR 32.810 gr

16. BALOG MIHÁLY 24.930 gr

17. SZILI MIKLÓS 47.030 gr

18. KARSAI ZOLTÁN BIG DADDY 45.020 gr

19. ÓTOTT KOVÁCS LAJOS 32.150 gr

20. TAPASZTÓ CSABA 21.050 gr

 

halat.hu    2014/04/22
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz