Barion Pixel

2016 a fejlődés éve lesz a versenyek terén is!

Komoly újdonságok várhatók a következő évben a versenyek terén!


A legfontosabbak címszavakban: sorozatok eredménye azonnal elérhető, már év elején kiírásra kerülnek a versenyek, azonnali eredmények az oldalon. Nézzük ezeket részletesebben is! A versenyeink nagy részének kiírása megérkezik már Karácsonykor. Ezzel szeretnénk segíteni, hogy mindenki előre tervezhesse mikor és milyen versenyen tartva velünk.

Nevezni már a kiírás pillanatában lehet és aki nem teljesen biztos benne, hogy eljön, annak is érdemes a nevezés gombot megnyomni. Mivel ezek a rendezvények sokára lesznek, küldeni fogunk minden nevezőnek két emlékeztető e-mailt. Ezért nyomatékkal kérünk mindenkit, hogy a tartalékosokat és a szervezőket tiszteljétek meg azzal, hogy ha nem jöttök, iratkozzatok le az emlékeztető levelek megérkezésekor legkésőbb. 

Az előző mondatból következik, hogy várhatóan lesz, aki le fog iratkozni egy fél év múlva esedékes versenyről, ezért érdemes akkor is nevezni, ha már betelt a verseny vagy már tartalékból is sok van. A sorrend kezelése teljesen automatikus, nem tudjuk befolyásolni, ezért aki csak telefonál vagy levelet ír, az lejjebb kerülhet, mint aki megnyomja a gombot. Aki a tartalékok közül felkerül az indulók névsorába, azok értesítést kapnak (ellenőrizzétek e-mail címeteket az adataitoknál!). Szóval akkor se csüggedjetek ha már tízen vannak tartalék listán.

Ami a sorozatokat illeti, négy is lesz az éven belül. Tavasszal, nyáron egy éjszakai és ősszel is egy. A negyedik sorozat külön izgalmakat tartogat, mert az összes 2016-os halat.hu által rendezett verseny beleszámít ebbe az eredménybe. Ez azt jelenti, hogy minimum 18 verseny eredményeit összegezzük majd itt. A számítások pontos módjai a sorozatok versenykiírásában lesznek majd, de erre még várni kell. Ezekre nem kell külön nevezni, az egyes sorozatba tartozó versenyekre történő nevezés elegendő a részvételhez.

A legérdekesebb változás terveink szerint az lesz, hogy mérlegelésenként felvisszük az eredményeket az oldalra, így azonnal lehet látni ki hogy áll. Az eredményhirdetést már az oldal által számolt eredmények alapján tartjuk majd, ami azt is jelenti, hogy a sorozatok állása is megnézhető majd már ugyanekkor. Ezzel a legfejlettebb versenyinformációs rendszert fogjuk működtetni, remélhetőleg mindenki megelégedésére!

Közvélemény-kutatásunk után úgy döntöttünk két irányba teszünk próbálkozást. A versenyek nagy része a megszokott árak mellett a szokásos szolgáltatásokat nyújtja majd. De lesz olyan verseny, ahol jóval kevesebb nevezési díj mellett lehet majd indulni, igaz itt a díjazás is jóval kisebb lesz. De kipróbáljuk továbbá ennek az ellenkezőjét is, miszerint magasabb nevezési díjért cserébe, nagyobb díjak várják majd a nevezőket. Természetesen a visszajelzéseitek alapján azt az irányt fogjuk erősíteni, amire van igény, lehet talán mind a kettőt.

Figyeljetek még arra, hogy a főoldalon csak pár verseny látszik! Nyomjátok meg a Rendezvények menüben a Versenyek menüpontot vagy itt kattintsatok a vastag szóra. Ott lehet látni az összes kiírást.

Jó böngészést, a vízparton találkozunk! 

halat.hu    2015/12/25
Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Családi verseny Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Módra

Idén sokkal több versenyre terveztem eljutni mint az előző évben. Voltak köztük régi kedvelt rendezvények is, de volt két rendezvény amire már vágytam korábbi években is, de még nem jutottam el soha.
Vége a préri kupa selejtezőknek

Vége a préri kupa selejtezőknek

Kialakult a továbbjutók teljes névsora és a nyereménylista is teljes! Aki nyert napijegyet vagy svédasztalos ebédet, az a kupont az étteremben átveheti.
  • Online rendelés
    Rendelés feldolgozás: 8-16
  • Ingyenes szállítás
    14 999 Ft feletti vásárlásnál
  • Biztonságos vásárlás
    rendelési információk biztonságban vannak

Kosár

Végösszeg: 0 HUF
Vásárlás folytatásaPénztárhoz